A zsúfolásig telt aukciós teremben az első napon a legkeresettebbek a milliós nagyságrendű, 2-3 karátos brillel díszített ékszerek és a több százezres gyöngysorok, közülük is elsősorban a tahiti gyöngyök voltak. A több ékköves fülbevalók és gyűrűk komoly licitharcok nyomán, a kikiáltási ár többszöröséért keltek el. A briliáns mellett a zafír és a smaragd volt a sztár, az egyik ilyen garnitúrát 3,2 millió forinton ütötték le. A közkedvelt art deco ékszerek közül közel kétmillió forintért vettek meg egy több mint 3 karátos smaragddal és 24 briliánssal díszített karéket.

Sikeres újdonság volt a korallok megjelenése az árverésen, melyek a kikiáltási ár három-négyszereséért találtak gazdára. A modern, márkás női ékszerek, Versace, Bulgari is igen kelendőek voltak. A férfiak számára kínált mandzsettagombok órák és óraláncok is népszerűnek bizonyultak: az aukció egyik kiemelkedő tételéért, egy Zenith férfi karóráért több mint négymillió forintot fizetett az új tulajdonosa.

A második napon telt ház mellett a festmények, bútorok és szőnyegek kerültek kalapács alá. Az árverés két szenzációja közül Vaszary Jánosnak feleségéről, Mimiről készült képe 22 millió (képünkön), Mednyánszky László remeke, a Tavaszi táj pedig 16 millió forintért ütötték le. A rendkívül változatos, gazdag anyag kvalitásos képei szinte maradék nélkül elkeltek, nem egy közülük jelentős áremelkedés után. Ifj. Markó Károly olasz tájképe 4,4 millióért talált gazdára, Szántó Mária Fekvő akt a szabadban című alkotása a kikiáltási ár négyszeresét érte el, Corini Margit Alkonyat a Cote d'Azuron című kiváló festményéért is nagy licitharc folyt.

Nem volt meglepő a divatos Scheibert Hugó művének magas leütési ára, és számos más neves alkotó - Csók, Perlmutter, Gruber, Pechán, Márffy, Kádár Béla - alkotásait is nagyra értékelte a vásárló közönség. Anna Margit, Országh Lili képei milliós leütése mellett két fiatal kortárs alkotó: Nagy Boglárka és Weiler Péter festményei is komoly licitet követően keltek el. A TV2 jótékonysági akcióját támogatva Könyv Kata és Soós Nóra festőművészek alkotásai szintén gazdára találtak.

A bútorkínálat slágerdarabjai egy rendkívül mutatós olasz komód mellett az eredeti Thonet bútorok, egy szecessziós paraván és egy szép kivitelű art deco szekrény voltak. A szőnyegek közül a legkelendőbb egy 19. századi kaukázusi imaszőnyeg lett.

Szenzációs áron, 2,2 millió forintért ütöttek le a harmadik nap utolsó tételét, egy 100 éves, ma is működő sonkaszeletelő gépet. Hasonlóan magas leütési árakat értek el a pazar Zsolnay-kollekció legkiemelkedőbb szecessziós darabjai. A fajdkakasos falitálért 2 millió, míg a gyíkokkal díszített virágtartó edényért 2,6 millió forintot adtak. A széles vásárlói érdeklődést kielégítő anyag egyik figyelemre méltó tétele az 1910-ben kiadott, faragott állványon álló földgömb volt, de élénk licitharc után kelt el a díszmagyar szablya és a 19. század elején készült vadászpuska is.

A hagyományosan gazdag ezüstkínálat szecessziós tárgyait, a vadkanagyarral díszített német art deco díszserleget és a bécsi historizáló jardiniere-t magas áron ütötték le, mint ahogy a gazdagon ékített bécsi neobarokk boroskancsó párra is sokan licitáltak. A legrégebbi darab, egy 17. századi barokk serleg 1,6 millióért kelt el. Az apró dísztárgyak iránt is nagy volt az érdeklődés: a kikiáltási ár tízszeresén ütötték le a madarakkal díszített biedermeier ékszertartó állványt. Gorka Géza 1932-35 között készült élénkszínű, változatos formavilágú kerámiái, Borsos Miklós és Varga Imre kisplasztikái sem maradtak gazda nélkül.

A BÁV az őszi Művészeti aukcióját új helyszínen, a MOM Kulturális Központban tartja.