BUX
38657

Szereti a csirkehúst? Ennek nem fog örülni

Hiányra nem, emelkedő árakra annál inkább lehet számítani a csirkemellfilét vásárlóknak. A brazil export visszaesése miatt két hónap alatt több mint 10 százalékkal nőtt az ár és további drágulásra lehet számítani az év végéig.

Szakonyi Péter, 2017. szeptember 23. szombat, 10:00

A brazil élelmiszerbotrány megdobta a csirkemellfilé árát az EU-ban is. Az uniós ugyanis szigorú ellenőrzéseket rendelt el és kiderült, hogy az onnan érkező fagyasztott mellfilé szalmonellával szennyezett lehet. Így komplett hajórakománnyi hússzállítmányokat fordítottak vissza.

Egyes becslések szerint az Európába irányuló szállítmányok több mint felét "visszáruzták" az elmúlt fél évben. A 20 ezer tonnás kiesés szinte azonnal éreztette hatását a csirkemellfilé árában is, ugyanis egycsapásra hiány alakult ki a fagyasztott  húspiacon a kontinensen. Ebből eddig a vásárlók nem éreztek szinte semmit, mert az áruházak polcairól nem tűnt el a friss csirkemellfilé, az éttermek és húsfeldolgozók azonban kénytelenek voltak  friss árut venni a kieső brazil import pótlására.

Magyarországon a mellfilé bolti ára ugyanakkor az áfacsökkentés miatt - a 27 százalékos áfa ugyanis 5 százalékra változott - lefelé indult. A KSH adatai szerint egy kilogramm csirkemellfilé kiskereskedelmi ára a 2016 őszi 1500 forint körüli átlagos szintről 2017 elején 1250 forint környékére esett, majd 2017. július-augusztusban 1300 forint volt.

A júniusi  820-850 forintos kilónkénti feldolgozói ár mára 900 fölé kúszott, és ez a szint egyelőre stabilnak tűnik. Ez azért is  valószínű, mert a megszokott nyár végi keresletcsökkenés idén elmaradt - mondta lapunknak Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke, és a Baromfi-Coop cégcsoport tulajdonosa. Értékelése szerint a keresleti piac még 3-4 hónapig stabilnak tűnik. A magas ár pedig kedvező a magyar termelőknek is, hiszen az élőcsirke kilójáért ma már a januárinál 4-6 forinttal többet fizetnek a feldolgozók. A brazil importcsirke kiesésével viszont buknak az onnan importáló cégek - egyes becslések szerint kilónként akár 50 forintot is.

Betett a madárinfluenza is

Idén az év elején a madárinfluenza miatt érte komoly kár az exportáló magyar cégeket. A Baromfi-Coop több szállítmányát - összesen mintegy 600 tonnát - fordították vissza a fertőzés gyanúja miatt. A dél-afrikai, dél-koreai és szingapúri export meghiúsulása mintegy 200 millió forintos veszteséget okozott a cégcsoportnak.

Az Európai Bizottság adatai szerint az unió baromfihús-importja 2,6 százalékkal 217 ezer tonnára csökkent 2017. január-márciusban. A legnagyobb beszállítónak számító Brazíliából 4 százalékkal kevesebb baromfihús érkezett, csökkent továbbá a Thaiföldről (-6 százalék), a Chiléből (-22 százalék) és a Svájcból (-16 százalék) származó baromfihús mennyisége, ugyanakkor Ukrajnából 43 százalékkal, Kínából 7 százalékkal és Argentínából 40 százalékkal nőtt a behozatal. A bizottság adatai alapján 2017 első 20 hetében mázsánként 178 euró volt az egész csirke uniós átlagára, ami kismértékben csökkent az előző évihez viszonyítva.

AZ agrotrend.hu adatai szerint Magyarországon a vágócsirke élősúlyos termelői ára (245,9 forint/kilogramm) 4,3 százalékkal volt alacsonyabb az idei 20. héten az egy évvel korábbinál. Az egész csirke feldolgozói értékesítési ára 1,5 százalékkal csökkent, míg a csirkemellé 7 százalékkal, a csirkecombé pedig 8,5 százalékkal nőtt ugyanebben az összehasonlításban.