Szilárdan áll a lábán a Budapest Bank

A Budapest Bank nyeresége mindössze 7 százalékkal csökkent az első félévben.
NAPI, 2009. augusztus 29. szombat, 15:38

A GE Capital Services leányvállalata, a Budapest Bank Nyrt. konszolidált nettó nyeresége 7 százalékkal 6,95 milliárd forintra csökkent az első félévben az előző év hasonló időszakához képest - közölte a pénzintézet.


A bank mérlegfőösszege ugyanakkor 4 százalékkal 957,09 milliárd forintra emelkedett.

Az anyavállalat, a General Electric július közepén a vártnál jobb második negyedéves eredményről számolt be, bár a banki tevékenységet folytató GE Capital nyeresége 29 százalékkal apadt az időszak során. A GE eredményéről bővebben itt olvashat.

A Budapest Bank kihelyezett hitele a betétállomány 102,8 százalékát tette ki június végén, míg egy évvel korábban az arány 92,3 százalék volt. Az ügyfelekkel szembeni követelés elérte a 728,4 milliárd forintot az időszak végén, ami nyolc százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Ugyanakkor az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek egy év alatt 6 százalékkal 775,5 milliárd forintra emelkedtek.


A jelentés megjegyzi, hogy a Budapest Bank Nyrt. az általános tartalékot egyszer, az év végén képzi meg, ezért az első félévi eredménykimutatás nem tartalmaz ilyen információt.


A bankcsoport jövedelmezőségi mutatója közül a haszonkulcs - az összes bevételhez viszonyított adózott nyereség - 9,58 százalék volt, szemben az egy évvel korábbi 8,29 százalékkal, ami a kisebb nyereségnek és az előző évben filmtámogatás után igénybe vett adókedvezmény miatt van.


Az eszközarányos megtérülés (ROE) 1,83 százalékról 1,48 százalékra mérséklődött, a saját tőke arányos megtérülés (ROE) pedig 16,79 százalékról 13,8 százalékra csökkent, ami a tőke növekedésének lassulását jelzi.


A pénzügyi válság miatt az ügyfélkövetelések után elszámolt, a felszabadított értékvesztést is figyelembe vevő nettó értékvesztés 4,5 szeresére emelkedett. Az első félévben az ezen a soron elszámolt értékvesztés 117 százalékkal 18,23 milliárd forintra emelkedett, az értékvesztés visszaírása pedig összegszerűen 4,88 milliárd forint volt, 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.


A bankcsoport tőkeellátottsága továbbra is szilárd - hangsúlyozza a jelentés. A tőkeáttételi mutató 9,5 százalék volt, egy évvel korábban viszont 10,34 százalék. A csökkenés a mérlegfőösszeg lassuló növekedésére utal.


A hatékonyságot mutató (adózott nyereség/bérköltség aránya) 2 százalékponttal 81,03 százalékra romlott. Ugyanakkor a működési költségeket 16 százalékkal sikerült a bankcsoportnak lefaragnia.

HOZZÁSZÓLÁSOK