Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az akció lényege, hogy december 31-ig kamatmentesen, illetve jogi eljárás esetén költségmentesen fizethetik meg tőketartozásukat a lakossági fogyasztók - mondta el Kiss József ügyvezető igazgató hétfőn az MTI-nek. A tartozás kifizetése történhet egy összegben vagy részletekben is - tette hozzá. A Tarjánhő Kft. a már eddig is alkalmazott megoldás mellett bevezette a szociális részletfizetési megállapodás lehetőségét. Ennek keretében a hátralékos fogyasztók vállalhatnak egy fix havi távhődíj összeget. Ez a megoldás azt célozza, hogy ha teljes egészében nem is tudja kifizetni valaki a tárgyhavi számlát, legalább egy részét rendezze, illetve ha a fix összegből kitelik, akkor valamennyi törlesszen is. A lakossági fogyasztók tavaly az év végéig 19 millió forintos tartozást halmoztak fel, adósságuk az idei első félév végére 29 millió forintra nőtt. A Tarjánhő Kft. kikapcsolni nem tudja ugyan a szolgáltatást, de jelzálogot jegyeztethet a lakásokra, és végrehajtást is kezdeményezhet. A cég 10 éves működése alatt ez év tavaszán indított először ingatlanárverést két adós esetében, akiknek tőketartozása 600, illetve 900 ezer forint volt. A cég úgy gondolja, hogy a kompromisszumos megoldással elkerülhetők vagy szüneteltethetők a jogi eljárások. Arra nem számítanak, hogy év végére volumenében csökken az adósság, de azt várják az akciótól, hogy egy-egy fogyasztó tartozása folyamatosan csökkenjen, vagy legalábbis nem növekszik.