Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Áprilisban sem rohanták meg az autószalonokat az adóváltozások nyertesei: a múlt hónapban mindössze 3690 új személygépkocsit helyeztek forgalomban Magyarországon - derül ki a DataHouse hétfő reggel publikált adataiból. Ez az egy évvel korábbit csupán 0,8 százalékkal haladja meg, vagyis a márciusihoz hasonlóan gyakorlatilag tovább stagnál a piac, miközben az év első két hónapjában - igaz, az alacsony bázisnak betudhatóan - még kétszámjegyű volt a növekedés.
A közel 3,7 ezres darabszám ráadásul a márciusit - a szokásos szezonalitásnak megfelelően - 16,5 százalékkal alulmúlja, 2009 áprilisához képest pedig 45 százalék a mínusz.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az év egészére 58 ezres darabszámot vár úgy, hogy a növekedést a második félévre remélik.

Erdélyi Péter az egyesület ügyvezető elnöke korábban a márciusi adatok kapcsán kiemelte, hogy az év harmadik hónapja mindig erősebbnek számít, mert az autókereskedelemnek is megvan a szezonalitása. A gyengébb január-február után a tavaszi hónapok számítanak erősebbnek, majd a nyári gyengülést követően az ősz szokott emelkedést hozni.

A márkák versenyében változás történt a dobogós helyeken: négyhavi összesítésben a vezető helyet átvette az Opel a rendőrségi flottákban erős Fordtól, a harmadik helyre a Skoda került - mindhárman 11 százalék körüli súllyal bírnak.