Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az érdekképviseletek Január 15-én már az esetleges munkabeszüntetés alatt elvégzendő elégséges szolgáltatásról tárgyalnak az állami média irányítóival. A lap információi szerint a szakszervezetek azután döntöttek a sztrájkfenyegetésről, hogy 5,7 százalékos béremelési kérésüket az MTVA kategorikusan elutasította.

A leépítés az emelés ára?

A bértárgyalás csaknem két hónapig tartott a végül eredménytelenül zárult  az MTVA vezetése és a szakszervezetek között. Az érdekképviseletek a kezdetektől szerettek volna béremelést kicsikarni Vaszily Miklósból, az MTVA megbízott vezérigazgatójából, a tárgyalások elején az egyik szakszervezeti vezető azzal érvelt, hogy a majdnem 80 milliárd forintból gazdálkodó cég bevételei jelentősen nőttek azáltal, hogy az állam 2015-ben átvállalta az alap 47 milliárd forintos adósságát.

Erre a vezérigazgató azt válaszolta, hogy a hitelátvállalás miatt felszabaduló összeg (hozzávetőleg 9 milliárd forint) nem pótlólagos forrás, hanem a működéshez szükséges.

Az állami média tavaly tavasszal indította el az M1 hír-, nyáron pedig az M4 Sport csatornát, amelyek tavaly közel 10 milliárdos pluszkiadást jelentettek a cégnek, idén pedig az egész évre 12-13 milliárdba kerülnek. A tárgyaláson Vaszily egyértelművé tette, hogy béremelésre csak úgy lát lehetőséget, ha jelentős létszámleépítést hajtanak végre.

Sokan távoznak - mások túlterheltek

Az MTVA karácsony előtt 123 embernek adott át előzetes értesítést arról, hogy várhatóan nem tart igényt a munkájukra.

A kirúgásra várók között van Jakupcsek Gabriella, a Ridikül és a Magyarország, szeretlek! műsorvezetője és Nika György korábbi tévés hírigazgató, brüsszeli tudósító.

A 123 dolgozó elbocsátása sem elég ahhoz, hogy bért emeljenek az MTVA-nál.

A munkabeszüntetés esélye a lap szerint csekély, a cégen belül ugyan erős az elégedetlenség, de a legtöbben féltik az állásukat.

A rádiósoknál azonban "elszakadhat a cérna", az egyik szakszervezeti vezető a bértárgyalásokon azt mondta: a rádiósok rettenetesen le vannak terhelve, így nem is az az elsődleges szempont, hogy mennyivel fizetne többet a munkáltató, hanem az, hogy már képtelenek többet dolgozni - tudta meg a lap.