BUX
39279

Sztrájk volt éjjel a Mercedes kecskeméti gyárában

November 23-án délután a Vasas Szakszervezeti Szövetség sztrájkbizottsága eredménytelen bértárgyalást folytatott a vállalat menedzsmentjével. Ezután a helyi Vasas alapszervezet bizalmi testülete és a sztrájkbizottság úgy döntött, hogy 24-én 0.30 órától kétórás sztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek.

MTI, 2016. november 24. csütörtök, 07:46

A Vasas Szakszervezeti Szövetség három tisztségviselőjét a cégvezetés nem engedte be a sztrájkoló dolgozókhoz a gyárba - olvasható a szervezet közleményében. Álláspontjuk szerint ez a fajta viselkedés méltatlan a márka hírnevéhez.

A közleményben azt írják, hogy azokat a dolgozókat, akik csatlakoztak a sztrájkhoz elküldték a munkaterületről, akik "tapsolva, remek hangulatban vonultak ki, azt skandálva: Hajrá magyarok!"

A Vasas Szakszervezet továbbra is fenntartja 15 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését, és egy évre szóló megállapodást akar kötni.

Reagált a gyár is

2016.11.24-én hajnalban a kecskeméti Mercedes-Benz gyár néhány munkatársa munkabeszüntetést tartott. A munkabeszüntetésben résztvevő munkatársak az üzemi étkezdében gyűltek össze - olvasható a Mercedes közleményében, mely szerint a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége már megegyezett a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) egy többlépcsős, két évre szóló, a korábbiakat jóval meghaladó bérfejlesztésről. Ezt a megállapodást azonban a Vasas Szakszervezet nem írta alá.

Mint írták, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége kész a VASAS Szakszervezettel további megbeszéléseket folytatni. "A megértésüket kérjük, de a megbeszélések tartalmáról nem áll módunkban bővebb információt adni. A kecskeméti Mercedes-Benz ugyanakkor gyárban a tervek szerint zajlik a termelés" - olvasható a közleményben.