Szünetel az Országimázs Központ elleni polgári per

A felek egybehangzó kérésére a Legfelsőbb Bíróság (LB) elrendelte annak a polgári pernek a szüneteltetését, amelyet korábban két szocialista képviselő indított a napokban megszüntetett Országimázs Központ (OK) ellen. A felperesek bejelentése szerint már nem bírói precedensértékű döntéssel kérik a 2000-ben kötött 216 szerződés közérdekű adatként történt kiadását, hanem törvényhozási úton kívánják nyilvánossá tenni a közpénzek elköltésének gyakorlatát.
NAPI, 2002. június 5. szerda, 18:59

Keller László és Veres János szocialista országgyűlési képviselők keresetükben az OK-tól a 2000-ben megkötött 216 közbeszerzési szerződés adatainak nyilvánosságra hozatalát kérték, mert szerintük a közpénzeket felhasználó OK megállapodásainak nyilvánosaknak kell lenniük. Keller - aki szerint nem tudni, hogy az OK 2000. december 15-ig mi alapján vállalt több mint 4 milliárd forint értékű kötelezettséget, miközben az ügyletekben 130 szerződésükkel jelentős szerep jutott a Happy End, illetve az Ezüsthajó Kft.-nek - tegnap jelezte a LB előtt: nem bírósági precedensértékű ítélettel, hanem törvényhozási úton kívánja a közpénzek elköltésének nyilvános voltát biztosítani, ezért kéri a per szüneteltetését. Minderről tárgyaltak a Miniszterelnöki Hivatal új vezetésével, megállapodtak szerződések kiadásáról, melyeket egyébként csak a jelenleg is zajló kormányzati átadás-átvétel miatt nem kaptak meg.
Mivel a felek tegnap egybehangzóan a per szüneteltetését kérték, így az a polgári perrendtartás szabályai szerint hat hónap múlva - amennyiben nem kérik folytatását - automatikusan megszűnik. A közelmúltban a médiában napvilágot látott: a rendőrség május 24-én a Happy End szerződéseivel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen eljárást kezdeményezett, hat nappal később pedig az Ezüsthajó székhelyén különböző iratokat, számlákat és bizonylatokat gyűjtöttek be.

HOZZÁSZÓLÁSOK