BUX
37575

Takarékbank: újabb tizenhárom szövetkezeti hitelintézet csatlakozott a keresztgarancia-rendszerhez

December 10-éig létrejön a takarékszövetkezetek egyetemleges kockázati közössége.

Napi.hu, 2014. június 16. hétfő, 11:15

A Takarékbank Igazgatósága 2014. június 7-i hatállyal újabb tizenhárom szövetkezeti hitelintézetre vonatkozóan bocsátotta ki az integráció egységes kockázatkezelési szabályzatait - közölte a bank. A döntés értelmében a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és immár 18 hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felelnek egymás kötelezettségeiért. Ezzel újabb szakaszba lépett annak az országos kockázati közösségnek a kiépítése, amelyhez az integráció tagjai 2014. december 10-éig folyamatosan csatlakoznak majd, és amelynek révén a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai minden eddiginél nagyobb biztonságban lesznek - fogalmaz a dokumentum.

A közlemény szerint a szövetkezeti hitelintézeti integráció tagjai között fokozatosan életbe lépő keresztgarancia-rendszerrel lehetővé válik, hogy az ország bármely szövetkezeti hitelintézeténél elhelyezett betétekért bármely más takarékszövetkezet is helyt álljon és viszont. Az egyetemlegesség fokozatos létrehozásával a teljes integráció tőkeereje és likviditása a rendelkezésre áll majd az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által biztosított betéteken felüli megtakarítások védelmére is. Ennek anyagi fedezetét biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját. Így minden korábbinál jóval nagyobb biztonságban lesznek a takarékszövetkezetek ügyfeleinek megtakarításai, hiszen azokért - az OBA mellett - az összes szövetkezeti hitelintézet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet teljes vagyonával áll majd helyt.

A szövetkezeti hitelintézeti integráció teljes körű, egyetemlegességen alapuló kockázati közössége az év végéig fokozatosan épül ki az egységes kockázatkezelési szabályzatok (Kockázati Stratégia, Hitelkockázat-kezelési Szabályzat, Ügyfél- és Partnerminősítési Szabályzat, Likviditási Kockázatkezelési Szabályzat, és Befektetési Szabályzat), folyamatos bevezetésével. A Takarékbank Igazgatósága folyamatosan - de legkésőbb 2014. december 10-éig - dönt arról, hogy mely időponttól bocsátja ki az adott szövetkezeti hitelintézet számára az egységes kockázatkezelési szabályzatokat, illetve hogy az adott szövetkezeti hitelintézet mely időponttól keletkezett kötelezettségeire terjed ki az egyetemlegesség - áll a közleményben.

Az egyetemleges felelősség alapján működő kockázati közösség létrejötte a nagyobb biztonság mellett az európai jogszabályok alapján jelentős kedvezményeket biztosít az integráció tagjainak az idén életbe lépett és a korábbiaknál lényegesen szigorúbb tőketartási követelmények, az úgynevezett bázeli irányelvek - CRD IV/CRR - alapján. A kockázati közösség tagjai eszerint nem egyedi, hanem összevont alapon tudnak megfelelni a jogszabály egyes előírásainak. A keresztgarancia-rendszer kiépítése kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének, piaci bővülésének, mivel lehetővé teszi a szektorban lévő tőkének a jelenleginél jóval hatékonyabb, csoport szintű felhasználását. Az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltatója jöhet létre - áll a Takarékbank közleményében.