Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Keddi budapesti sajtótájékoztatójukon úgy fogalmaztak, a módszer eltér, de a szakmai szervezetek és az utcán fagyoskodó taxisok célja közös: a kormány ígéreteihez híven tegye világossá, hogy a magyar törvények mindenkire egyformán vonatkoznak.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) és az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) január közepén újabb levéllel fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt kérték, hogy a kormányfő jelöljön ki egy hatóságot, amely jogosítványokkal felvértezve koordinálja a vállalkozások tevékenységét, a szabályok áthágása esetén kiszabja a bírságokat, valamint eljárásokat indít. A levélben jelezték, hogy mintegy 500 gépkocsivezető nem rendelkezik a hatályos jogszabályoknak megfelelő eszközökkel és engedélyekkel, ezáltal költségvetési csalást követnek el. A szervezetek véleménye szerint, amíg nem tartja be a szabályokat az Uber, egyszerűen be kell tiltani internetes elérhetőségét.

Törvénytelen

Metál Zoltán, az OTSZ elnöke szerint azért mert olcsóbb, még nem legális az Uber, tavaly a Nemzeti Közlekedési Hatóság is kimondta, hogy a fuvarmegosztó szolgáltató által folytatott tevékenység törvénytelen. Az Uber által kért modern szabályozás tavaly már megszületett, "csak el kellene olvasni és be kellene tartani" - fogalmazott az elnök.

Elmondása szerint az Uber ráadásul nem is minden helyzetben olcsóbb, a vállalkozás üzletszabályzatának apró betűs része lehetővé teszi, hogy a fuvardíjat duplájára, triplájára, vagy akár nyolcszorosára emelje, amennyiben nincs elérhető autó a környéken. Az Uber azt hirdeti, hogy megfelel a magyar jogszabályoknak, munkahelyet teremt, miközben nincsenek bejelentett munkavállalók, a gépkocsivezetőknek nincsen a tevékenységhez kötődő adószáma. Ezek eredményeként egyes becslések szerint az Uber évi 3 milliárd forint kárt okozhat a költségvetésnek.

Dudás Zoltán, a BKIK közlekedési osztályának elnöke az Ubert veszélyes jelenségnek nevezte, a vállalkozás olcsóbb szolgáltatást, modern technikát, innovatív megoldást kínál, de valójában adómentes jövedelemszerzésről mutat példát. A taxisoknak rengeteg három szintű - pénzügyi, tárgyi és személyi - szabályozásnak kell megfelelniük, ami komoly anyagi és humánerő-áldozatot követel meg mielőtt eljutnak az első fuvarig. Azzal, hogy egyes szereplők nem felelnek meg a biztonságos szolgáltatói szegmens megteremtéséhez szükséges előírásoknak, elvész a tisztességes piaci verseny lehetősége - tette hozzá.Úgy vélte: az Uber célja, hogy tönkretegye a magyar vállalkozásokat, majd később egy lényegesen drágább szolgáltatással, versenytárs nélkül jelenjen meg a piacon.

Peredi Péter, a Fuvosz főtitkára szerint a végrehajtás egyik hátráltató eleme, hogy az ellenőrzésre jogosult hatóságoknál komoly létszámhiány van, így azt mihamarabb orvosolni kell.

A sajtótájékoztatón többször elhangzott, hogy a cél közös, a szakmai szervezetek a tárgyalásos megegyezés hívei, megértik az utcán demonstráló taxisokat, de szeretnék, ha nem rombolnák a szakma image-ét a város polgárai körében, mivel a tavaly nyári rendelet hatására éppen kezdett újraépülni a taxisokba vetett bizalom.

Pankucsi: az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a "bukási arány"

Az Uber-sofőrök továbbra is fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és a szankciók is emelkedhetnek, ha nem javul jogszabály-követési hajlandóságuk - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára. A tárca adózással és a munkahelyvédelmi akciótervvel kapcsolatos sajtótájékoztatóján Pankucsi Zoltán kérdésre válaszolva elmondta: mivel az adóhatósági ellenőrzések kockázatkezelésen alapulnak, és az eddigi tapasztalatok szerint az Uber-sofőröknél gyakorlatilag 100 százalékos a "bukási arány", kijelenthető, hogy kockázatos adózókról van szó, ezért a Nemzeti Adó-és Vámhivatal külön utasítás nélkül is folytatja az ellenőrzéseket ebben a körben. A jelenlegi szankció 2 millió forint is lehet attól függően, hogy magánszemélyről vagy cégről van szó - jegyezte meg.

A helyettes államtitkár szerint Magyarországon minden, megosztáson alapuló internetes szolgáltató képes adókötelezettségét teljesíteni. Nincs olyan specialitás ebben a tevékenységben, amit a magyar adójogszabályok ne tudnának kezelni - tette hozzá. Példaként említette, hogy az Uber-sofőrök többnyire nem főállásban dolgoznak, a kisadózók tételes adóját, a katát pedig pont erre találták ki. Ez az egyik legegyszerűbb adónem, rendkívül olcsó, ha valaki nem főállású, havi 25 ezer forintot kell befizetnie - fejtette ki. Mint fogalmazott, annyit várnak el az Uber-sofőröktől, hogy a számukra előírt minimális adókötelezettséget teljesítsék.