BUX
39962

Telefonon bejelenthető az egyszerűsített foglalkoztatás

A kormány részletesen szabályozza az egyszerűsített foglalkoztatás telefonon történő bejelentését, míg a nemzetgazdasági miniszter az így foglalkoztatottak után fizetendő közteher bejelentési szabályait írja elő a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletekben.

MTI-Eco, 2010. július 31. szombat, 14:37

A kormányrendelet szerint az egyszerűsített foglalkoztatást a 185-ös telefonszámon kell bejelenteni, ez az országon belül helyi tarifával hívható. Első bejelentéskor az ügyintéző figyelmezteti a bejelentőt arra, hogy a beszélgetésről hangfelvétel készül, amely hatósági és bírósági eljárásban bizonyítékként felhasználható.Az ügyintéző elektronikus adatlapot tölt ki a bejelentés alapján, amit az adóhatóságnak továbbít. A kapott regisztrációs számot sms-ben is megkapja a bejelentő.A miniszteri rendelet előírja, hogy aki nem telefonon, hanem online jelenti be az egyszerűsített foglalkoztatást, az csak az adóhatóság elektronikus űrlapját használhatja erre a célra. A rendelet megadja a számlaszámokat, amelyekre a közterheket kell befizetni.

Mindkét rendelet augusztus 1-én, az egyszerűsített foglalkoztatási törvénnyel együtt lép hatályba.A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény.Az egyszerűsített foglalkoztatás szabályait a mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunkára, továbbá az alkalmi munkára lehet alkalmazni. A megelőző 6 havi átlagos statisztikai létszámot alapul véve az így foglalkoztatottak létszáma nem haladhatja meg 1-5 fő között a 2 főt, 2-20 fő között a 4 főt, 20 fő átlagos statisztikai létszám felett pedig a munkavállalók 20 százalékát. Ha a munkaadó főállású munkavállalót nem foglalkoztat, akkor jogosult az éves munkaidőkeret 20 százalékát meg nem haladó időtartamban alkalmi munkásokat, egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazni.Az alkalmi munka összesen legfeljebb öt egymást követő napig, egy hónapon belül 15 napig, egy éven belül pedig legfeljebb 90 napig tarthat.A közteher mezőgazdasági-, valamint az idegenforgalmi idénymunka esetén napi 500, míg alkalmi munka esetén napi 1000 forint. Ezt a munkaadó fizeti, a munkavállalónak kifizettet bérnek viszont az egésze jövedelem, és a munkavállalónak bevallást sem kell tennie arról. A közterhet a következő hónap 12. napjáig kell átutalni az adóhivatalnak.Az egyszerűsített módon foglalkoztatott nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra, valamint álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot. A nyugellátás számításának alapja eredetileg az egyszerűsített foglalkozatásból származó jövedelem összege lett volna, de a végső változatba annál több lett. A napi 500 forintos köztehernél 1370, míg a napi 1000 forintos köztehernél 2740 forint a nyugellátás alapja.Az adóhatóság a befizetett közteher összegéből a magán-nyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező munkavállaló esetén 91,8 százalékot, (magán-nyugdíjpénztári tag esetén 69,9 százalékot) a Nyugdíjbiztosítási Alapnak, 21,9 százalékot a munkavállaló magán-nyugdíjpénztárának, 1,4 százalékot az Egészségbiztosítási Alapnak és végül 6,8 százalékot a Munkaerőpiaci Alapnak utal át.A munkavégzés megkezdése előtt kell a foglalkoztatottat bejelentenie a munkaadónak. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz (APEH) való bejelentés történhet az ügyfélkapun keresztül elektronikusan (interneten), telefonon, sms-ben, továbbá írásban is. Ez utóbbi esetben a törvényjavaslat mellékletében szereplő munkaszerződést kell - kitöltve - eljuttatni az adóhatósághoz. A bejelentést sms-ben csak decembertől lehet megtenni.Az a munkaadó, amely 300 ezer forint, vagy attól több adótartozást halmozott fel, nem jogosult az egyszerűsített foglalkoztatásra mindaddig, amíg a tartozását nem egyenlítette ki.