A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. július 6-án megtartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Tesco-Global Áruházak Zrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy egyes akciós reklámkiadványaiban több termékére vonatkozóan nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt. A GVH a Tescóra kiszabott 100 millió forint versenyfelügyeleti bírság számításánál súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vállalkozással szemben ez immár a kilencedik marasztaló határozat. A GVH döntésében megállapította, hogy a Tesco 1. a "Fuji FinePix" digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban azt közölte, hogy a termék megvásárlása esetén a fogyasztók ajándékba kapnak egy 16 MB xD kártyát, illetőleg azt az ígéretet tette, hogy a termék megvásárlásával "több mint 35 százalékos megtakarítás érhető el", holott ezek az állítások nem voltak a valóságnak megfelelőek; 2. a "Cindarella-kastély" elnevezésű termék esetében a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújság nem a ténylegesen megvásárolható termék képét tartalmazta, hanem egy olyan termékét, amely a forgalmazott terméknél kedvezőbb tulajdonságokkal bírt; 3. a 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban ("Műszaki katalógusban") meghirdetett "Bosch HSF44K32NO" gáztűzhely a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető a Tesco valamennyi áruházában; 4. a 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban meghirdetett "Sony S60" digitális fényképezőgép a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető a Tesco valamennyi áruházában. A közlemény hangsúlyozza: a nyereség és vagyonszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokkal szemben általános versenyjogi követelményként fogalmazódik meg, hogy a magáról vagy termékeinek lényeges tulajdonságáról adott, fogyasztóknak szóló, tájékoztatása igaz és pontos legyen. A valamely vállalkozás által tartott akció, illetve a vállalkozás által forgalmazott termékekről tájékoztatást adó reklámújságok esetében ez oly követelmény formájában jelentkezik, hogy a fogyasztó pontos képet alkothasson az akció mibenlétéről, az akcióban való részvétel esetleges feltételeiről, az akcióban résztvevő termékekről vagy az újságban egyébként reklámozott termékekről. A társaság szóvivőjét ezidáig nem sikerült elérnünk, ám a Tesco vélhetően bíróságon emel majd kifogást a százmilliós büntetés ellen, ami így egyelőre nem jogerős. Tavaly 14 százalékos növekedés mellett 473 milliárd forintos bruttó árbevételt ért el a Tesco-Global Áruházak Zrt. A lánc 2005-ben 14 új áruházat nyitott és 2200 új munkahelyet teremtett, amivel a hatodik legnagyobb munkáltatóvá vált Magyarországon. Az idén 25 új egységgel, főként kisebb alapterületű boltokkal kívánják növelni a hálózatot és 17 új benzinkutat is nyitnak. 2006-ban is két számjegyű növekedést várnak a magyar hálózattól. A nyereségre vonatkozóan nem közölt információt a cég.