A Fővárosi Törvényszék március 7-én jogerőre emelkedett végzésével befejezte a Két Utazó Művészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. felszámolási eljárását és megszüntette a céget - derül ki a Cégközlönyből. A Két Utazó Kft.-t hárommillió forint jegyzett tőkével, alkotó- és előadó-művészeti fő tevékenységgel 2003. március végén alapította az akkor szegedi lakcímmel rendelkező Kasza Tibor és testvére, Kasza Gábor. A cég neve azonos a Crystal együttes első sikeres dalának és albumának címével. A vállalkozásban 2006 októberétől résztulajdonos volt az együttes harmadik tagja, Lajtai Katalin is.

Az említett három személy 2008 szeptemberéig volt tag a kft.-ben, majd a szegedi Kasza József, 2011 decemberében pedig a szerbiai, szabadkai lakóhellyel rendelkező Horvat Zuzana lett a cég ügyvezető-tulajdonosa - aki más, felszámolással vagy kényszertörléssel megszűnt társaságokban is megfordult már a Céginfo.hu adatai szerint.

Százmilliós adótartozás

A Két Utazó Kft. 2008 szeptemberétől székhelyszolgáltatást nyújtó irodák címén volt bejegyezve. A cég ellen az adóhatóság 2011 februárjában végrehajtást indított, a felszámolási eljárása 2013 júliusában indult el - ami a közelmúltban zárult le a gazdasági társaság megszüntetésével. A vállalkozás jelentős, 100 millió forintot meghaladó adótartozást hagyott hátra. (A kft. ugyanis szerepelt a NAV 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező, nem magánszemély adózókat felsoroló, 2016 december végi állapotot mutató listáján.)

NAV-adóslista (2016. december 31-ei állapot szerint)

Forrás: nav.gov.hu

Kasza Tibor: nincs adótartozásom

A Napi.hu megkereste az énekes-zeneszerzőként ismertté vált, fotósként, televíziós műsorok szereplőjeként, illetve műsorvezetőjeként is tevékenykedő Kasza Tibort, hogy mit tud egykori vállalkozása sorsáról, a felszámolásról és a jelentős adótartozásról. Kasza Tibor meglepődve értesült lapunktól arról, mi történt a Két Utazó Kft.-vel, a tájékoztatása szerint mindig ügyelt rá, hogy minden rendben legyen a cégeivel, amelyeknek nincs adótartozása. A Két Utazó Kft.-nek sem volt adótartozása, amikor 2008 szeptemberében kiszálltak belőle, a cégeladást pedig ügyvéd intézte.

A cégbírósági adatok alátámasztják a Kasza által elmondottakat: a kft. 2008-ban - abban az évben, amikor a Crystal három tagja kiszállt a vállalkozásból - 6,1 milliós nettó árbevétellel és 2,9 millió forint egyéb bevétellel zárt, az adózott eredménye 173 ezer forint volt. A kötelezettségállománya mindössze 63 ezer forintot tett ki.

Mit mutat a mérleg?

Ugyanakkor az is kiderül a céges beszámolókból, hogy a következő évben nem volt bevétele a Két Utazó Kft.-nek, és a kötelezettségállománya sem nőtt, 2010-ben viszont - a korábbi éves forgalomhoz képest jelentős - 217 milliós nettó árbevételt ért el, s az évet 11 milliós veszteséggel zárta. A tartozása (kötelezettségállománya) pedig 53 millió forintra nőtt. A 2010-es beszámoló szerint a bevétele "alapvetően a fő tevékenységéből", a hangfelvétel-készítésből származott (az akkori hatályos cégadatokban a kft. fő tevékenysége az előadó-művészet volt, egyéb tevékenységként jegyezték be a hangfelvétel-készítést - a szerk.) A kft.-nek 2010 óta nincs elérhető mérlege.

Kasza Tibor azt nem közölte, hogy a Két Utazó Kft.-ben 2008-2011-ben tulajdonos Kasza József a rokona-e. Feltételezhetően ő a showman édesapja, aki a Céginfo.hu adatai szerint korábban körülbelül egy tucat vállalkozásban volt rövidebb-hosszabb ideig tisztségviselő vagy tulajdonos, köztük több problémás cégben. (Kasza Tibor többször nyilatkozott arról a sajtóban, hogy szülei külön éltek, őt hatéves kora óta egyedül nevelte édesanyja a bátyjával együtt. Egy bulvárlap két éve azt írta, Kasza Tibor édesapja elhunyt.)

Két Utazó Kft.-adatok (millió forint)
200520062007200820092010
Nettó árbevétel38,827,518,26,10217,0
Egyéb bevétel--0,012,900
Üzemi eredmény4,14,62,1-0,60-11,2
Adózott eredmény3,63,92,10,10-11,2
Mérleg sz. eredmény1,21,12,10,10-11,2
Saját tőke7,99,111,211,411,40,2
Kötelezettségek2,42,94,50,060,0653,5
Forrás: E-beszámoló, Céginfo.hu

A régi és új Kasza-cégek

A cégbírósági adatok szerint felszámolással megszűnt 2006-ban a Kasza-testvérek által alapított, előadó-művészettel foglalkozó F.O.F Szolgáltató Bt. is. Kasza Tibor és Kasza Gábor 2000 februárjától 2002 februárjáig volt bel-, illetve kültag, majd két szerbiai, egy Novi Pazar-i (Újvásár) és egy szabadkai személy tűnt fel a társaságban; a két külföldi tag kézbesítési megbízottja Kasza József volt. A bt. foglakozott különböző áruk kis- és nagykereskedelmével is.

Az F.O.F. Millennium Kft.-t szintén előadó-művészetre alapította 2002 áprilisában, budapesti székhellyel Kasza Tibor és Kasza Gábor - de 2003 januárjában már távoztak is a cégből. Az F.O.F Bt.-hez hasonlóan itt is külföldi (horvátországi) lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkező személyek követték őket a tulajdonosok sorában (a kézbesítési megbízott Kasza József volt). A kft. 2003 áprilisában nevet, székhelyet és profilt váltott: a továbbiakban Cherry-Red Kft.-ként, nagykanizsai székhellyel, zöldség-gyümölcs kiskereskedelemmel foglalkozott. Az adóhivatal 2005 áprilisában indított végrehajtást ellene. A cégbíróság 2006-ban megállapította, hogy a vállalkozás nem található a székhelyén, a képviselői elérhetetlenek, majd 2007-ben hivatalból törölte a cégjegyzékből. A társaságnak nincs online elérhető mérlege.

Kasza Tibor 2002 áprilisa óta egyéni vállalkozó is. Kasza Tibor és Kasza Gábor jelenleg működő két vállalkozása - a Céginfo.hu adatai szerint - a szadai székhelyű Hajnali Fény Művészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. és a GoldenEye Kreatív Szolgáltató Kft. A 2005 decemberében létrehozott bt.-ben mindketten kültagok, míg a 2006 áprilisában alapított kft.-ben ügyvezető-tulajdonosok. A GoldenEye utolsó online elérhető mérlege 2015-ös, e szerint mintegy 45 millió forintos árbevétellel és közel 15 milliós eredménnyel zárták az évet. Osztalékot 2015-ben nem fizettek ki a tulajdonosoknak, 2014-ben viszont a 20,7 milliós eredményből 20,6 milliót.