A lap szerint a kormánnyal stratégiai partnerségben álló Jabil Circuit Magyarország Kft. 620 embert bocsát el, miután két gyártósorát Ukrajnába helyezi át. Az elektronikai gyártással foglalkozó amerikai vállalatnak Európában a tiszaújvárosi a legnagyobb üzeme, és globálisan is a harmadik legjelentősebb. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen fekvő 54 ezer négyzetméteres gyártócsarnokban 4500 főt foglalkoztatnak.

A cég legbelsőbb ügyeire is rálátó forrás a Magyar Nemzetnek elmondta, a Jabil Circuit Magyarország Kft. a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója a Mol Petrolkémia Zrt. (korábban Tiszai Vegyi Kombinát) mellett. A céghez közel álló forrás szerint a vállalat munkahelyteremtésre nemcsak a Fidesz-kormány alatt, hanem korábban a szocialista érában is többször kapott százmilliós nagyságrendű állami támogatást: 2011-ben például hatmilliárd forintnyi munkahelyteremtési támogatást kaptak az államtól, de 2010 és 2013 között összesen 1,2 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz is hozzájutottak.

A Jabil Magyarországon 2000, Ukrajnában pedig 2006 óta van jelen, most úgy tűnik, inkább a keleti szomszédnál erősít a tengerentúli mamutcég. A következő három évben Kárpátalján, az ungvári járásban 55 millió dollárt fektet a termelésbe, a már működő üzem közelében újabbat épít, a munkavállalók számát pedig a mostani 2000 főről 4500-5000-re emeli.

Az elektronikai, mechanikai termékek tervezésével és gyártásával foglalkozó cég már többször is nagy port kavaró elbocsátásokat vezényelt le - emlékeztet a lap: 2009-ben például 900 dolgozótól vált meg az amerikai konszern tiszaújvárosi gyára, ez azonban munkajogilag nem számított csoportos létszámleépítésnek. Akkor a válságra hivatkoztak: az indoklásban az állt, a csökkenő megrendelések miatt fogták vissza a cégméretet.

A HVG.hu pedig 2013 novemberében arról számolt be, hogy közel 700 munkavállalót bocsátottak el, jelentős részüket durva módszerekkel. A portál úgy értesült, fegyelmiket osztogattak, hogy ne kelljen végkielégítést adni, és keményen túlóráztatták a dolgozókat.

Frissítés

A cég cáfolta a Magyar Nemzet értesüléseit. A közleményben elküldött válaszukat itt olvashatja.