A visszahíváson túl megbízta a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az MNV Zrt. útján gondoskodjon a cég felügyelőbizottságának ügydöntő jellegének megszüntetéséről, továbbá a vállalatirányítási struktúra átalakításáról. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat nem tartalmaz indoklást.

A társaság honlapja a menedzsment három tagját nevezi meg, ők a következők: Szappanos Péter vezérigazgató, Molnár Éva gazdasági vezérigazgató-helyettes és Áts Károly főborász. A Céginfo.hu adatai szerint a felügyelő bizottság tagjai jelenleg a következők: Köves Béla, Szabadhegy Péter, Tombor András, Kerezsi Miklós, Győr Nóra és Prácser Miklós.

A társaság Tokaj Kereskedőház Rt. néven a Tokajhegyaljai Állami Gazdaság Borkombinátjából - mint állami vállalatból - jött létre 1993-ban. A Grand Tokaj Zrt. nevet ez év márciusától viseli, míg a jegyzett tőkéje 3 milliárd 786 millió forint.

Tulajdonosa a magyar állam, 2011. februárig a tulajdonosi jogokat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt útján gyakorolta. Azóta a cégjegyzékben tulajdonosként egyszerűen a magyar állam szerepel, az MNV Budapest, Pozsonyi úti címén jegyezve.