Tömegével nőnek a törlesztőrészletek

Ezekben a hetekben sok volt devizahiteles törlesztőrészlete ugrik meg, tömegével jár le ugyanis az árfolyamgát ötéves időszaka. Mintegy 69 ezer jelzáloghiteles havi terhe volt mostanáig mesterségesen alacsonyan tartva. Az átlagos emelés 6-8 ezer forint lehet, és 44 ezer adósnál a futamidőt is kell hosszabbítani - írta a Portfolio.
Domokos László, 2017. július 29. szombat, 18:36

Még 2012 áprilisától léphettek be a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők az árfolyamgátba. Akkor több mint 170 ezren éltek a lehetőséggel. Az árfolyamgátas adósok mintegy egyharmadának idén augusztus végéig, további csaknem egyharmadának pedig az év végéig jár le az árfolyamgát-konstrukció ötéves időtartama - írta a portál.

Az MNB májusi közlése szerint mára mintegy 120 ezer élő árfolyamgátas ügyfél maradt, összes tartozásuk 828 milliárd forint. Közülük mostanában 69 ezer adós számíthat közülük a törlesztőrészlet emelkedésére, tartozásuk 496 milliárd forint. Ezen belül 44 ezer ügyfélnél a futamidő meghosszabbítására is szükség lesz, az ő tartozásuk 303 milliárd forintra rúg. Az utóbbiak közül 5 ezer ügyfélnél várhatóan öt évnél is nagyobb mértékben kell meghosszabbítani a futamidőt, itt az érintett tartozás értéke mintegy 55 milliárd forint.

HOZZÁSZÓLÁSOK