Már nem az alapító Heim Péter a többségi tulajdonosa a kormánynak is dolgozó Századvég Gazdaságkutató Zrt.-nek. A több mint 50 százalékos szavazati joggal rendelkező új tulajdonos Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Gazdaságkutató igazgatóságának tagja, a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese.

A változást a Fővárosi Bíróság január 23-án jegyezte be, de az már 2014. november 27-től hatályos - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Más részvényes neve nem látszik a nyilvános cégadatokban; az kiderül a cégbírósági adatokból, hogy Szalay-Bobrovniczkynak korábban is volt tulajdonrésze a társaságban (a 2014. május végi közgyűlésen Heimmel együtt részvényesként volt jelen).

Heim továbbra is tagja az igazgatóságnak, ahogy Szalay-Bobrovniczky is, valamint Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. februárban kinevezett vezérigazgatója, ezt megelőzően a Napi Gazdaság című napilap főszerkesztője (Barcza az ÁKK-s kinevezése óta már nem szerepe a zrt. weboldalán az igazgatóság tagjai között, ám a hatályos cégadatok szerint még ott a neve - a szerk.), Siba Ignác vezérigazgató és Maurer Szemere (korábban a Fidelitas külügyi kabinetvezetője, lapinformációk szerint Habony Árpád titkára).

A Századvég Gazdaságkutatót 2010 márciusában hozta létre a közgazdász Heim Péter Giró-Szász András politológussal együtt. Giró-Száz 2011 szeptemberében, kormányszóvivői kinevezését követően távozott a cégből (a szakember jelenleg a Miniszterelnökség kommunikációs államtitkára).

Századvég Gazdaságkutató-adatok (millió Ft)
2010201120122013
Nettó árbevétel34,2241,0936,4688,8
Adózott eredmény-18,139,6245,8142,0
Osztalék--245,864,3
Mérleg sz. eredmény-18,139,6077,7
Követelések1,823,576,3277,2
Saját tőke-13,126,522,3100,0
Kötelezettségek30,345,3327,1265,9
Forrás: Céginfo.hu, E-beszámoló

A cég az elmúlt években tanulmányokat és közvélemény-kutatásokat készített a kormánynak (a Századvég Alapítvánnyal és a Strategopolis Kft.-vel együtt, a szerződéseket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kötötte), a Fidesz-frakciónak és állami társaságoknak (mint például az MNV Zrt., az MFB Zrt., NFÜ) is adott tanácsot. A Gazdaságkutató 2012-ben 936 millió, 2013-ban 689 millió forint nettó árbevételt ért el, az eredményből az üzleti évek végén összesen 310 millió forint osztalékot fizetett ki a tulajdonosoknak.

Századvég az agytröszt

"A Századvég egy olyan agytröszt, amely főként politikai munkát végez. Az a feladata, hogy elemzésekkel, nemzetközi összehasonlításokkal, közvélemény-kutatásokkal alátámasztott új utakat, alternatívákat vessen fel a politikai döntéshozók számára" - nyilatkozta novemberben Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Századvég Gazdaságkutató tulajdonában lévő lapnak, a Napi Gazdaságnak. Az elvégzett munkáért a Századvég konzorciuma 3,9 milliárd forintot kapott az elmúlt három évben.

A cégadatok szerint Heim Péter jelenleg tulajdonosa a Sphaera Investments Zrt. befektetési cégnek, a National Development Consulting Projektfejlesztő Zrt.-nek és a Hemisphere Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nek (az utóbbi két vállalkozásnak 2013-ig nem volt jelentős bevétele). A közelmúltban Heim Péter neve előkerült a sajtóban az amerikai beutazási korlátozásokkal kapcsolatban, de érintettségét az üzletember és a Századvég Gazdaságkutató is cáfolta.

"A Századvég által támogatott értékteremtés bőven arányban áll a díjazásával. Különösen igaz ez, ha rápillantunk politikai elődeink hasonló munkájára, amelynél ez az arány bizony nagyon megkérdőjelezhető." Az újság azon kérdésére, hogy az elvégzett munka minősége hogyan mérhető, Szalay-Bobrovniczky azt válaszolta: a Századvég hitelessége, sikere a kormányzati munka eredményességében mérhető le. "Ha a gazdaságot nézzük, akkor a makrogazdasági adatok, ha politikailag, akkor a három választási - országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati - győzelem alapján igencsak sikeres az Orbán-kormány. Ehhez a Századvég nagyban hozzájárult, ezért az említett 3,9 milliárd forint jó befektetés volt a kabinetnek. A Századvégnek szerepe volt a rezsicsökkentésben, a devizahitelesek megsegítését támogató döntésekben, de a határon túli magyarokhoz kapcsolódó intézkedésekben is."

A cégábrában a szaggatott nyíl már nem hatályos adatot mutat.