Több mint hatvan év után újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás. A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és a kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve Kunszentmiklós-Tass állomások között létesülne kapcsolat a MÁV-tól kapott válasz szerint - olvasható a lapban.

Az esztergomi-kelebiai összekötésen kezdetben félórás ütemes menetrend szerint indulnának a vonatok. Már tervezik az ehhez szükséges három megállót Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván. Az akadálymentesen megközelíthető megállók átszállási kapcsolatot teremtenek a BKV sugárirányú vonalaival. Már tart a finanszírozásuk előkészítése, a MÁV e célra szeretne uniós forrást szerezni.

A fentiekre a már több éve elkészült S-Bahn koncepció megvalósítása részeként kerülne sor, amely a budapesti elővárosi és városi vasúti közlekedés fejlesztését célozza. Az elképzelés szerint a vasúti közlekedést intenzívebben be kell vonni a városi közlekedésbe, csökkenteni kell a fejpályaudvarok terhelését úgy, hogy az elővárosi járatok egy része a meglévő, illetve e célból is fejlesztendő vasúthálózat felhasználásával elővárosi vonalakat kössön össze.