A kormányzat elkötelezett az elektronikus fizetés ösztönzése mellett, már csak azért is, mert ez nemcsak az ügyfelek kényelmét szolgálja, nagyban segít a feketegazdaság visszaszorításában is - olvasható az MTI lapszemléjében.

A fő cél azonban ennél távolabbra mutat: céljuk a pénzügyi tudatosság növelése. Ennek keretében a kormány a minisztériumot bízta meg a pénzügyi tudatosság stratégiájának kidolgozásával.

A témában a piacon nagyon sok az önálló kezdeményezés, a fő feladat ezek összefogása, szintetizálása, egységes rendszerbe szervezése. A tudatos fogyasztók megkövetelik majd az új technológiák alkalmazását, és ezeket megfelelő keretek között a jogalkotók is támogatják - mondta Hornung Ágnes hozzátéve: komoly felelősségük, hogy mindenki számára biztosítva legyen az olcsó szolgáltatás. Ennek érdekében tárgyalnak a bankszövetséggel egy mindenki számára elérhető bankszámla koncepciójáról, amelynek részletei lassan véglegesítődnek, és amelyről a kormány őszig döntést is hozhat.

A magyar bankrendszerről szólva úgy fogalmazott: értékelésük szerint csak egészséges és versenyző bankrendszer tudja alátámasztani a gazdasági növekedést. Ugyanakkor úgy vélte, hogy a költségek túl vannak árazva a bankoknál.