A Kravtex-Kühne cégcsoport új fejlesztésű távolsági autóbuszt mutatott be pénteken Mosonmagyaróváron. A Credo Optinell nevű autóbuszt a Volán társaságoknak szánják, mivel ez az egyetlen magyar gyártmányú távolsági busz, amely komfortfokozatával megfelel a szeptemberben bevezetett emelt szintű távolsági autóbuszos szolgáltatás feltételeinek - mondta a bemutatóval összekötött sajtótájékoztatón Szombath Imre főkonstruktőr.

Az új fejlesztésű járművel a cégcsoport részt akar venni a Volán társaságoknál üzemelő, közel 500 elöregedett távolsági busz cseréjében. A Kravtex az Új Széchenyi-terv keretében 128,5 millió forint kutatás-fejlesztési támogatást nyert el, ez az összeg az kis tömegű Optinell fejlesztését is segítette.

A szakember hangoztatta: a vállalkozásnál most lezárult négyéves, több milliárd forintos költségű fejlesztési program eredményeként teljesen új, hazai fejlesztésű buszcsalád jött létre. A Credo buszok - a városi Citadell, az elővárosi Econell, a helyközi Inovell és a most debütáló távolsági Optinell - lefedik a Volán társaságok és a fővárosi közösségi közlekedés igényeit.

Az egymást követő típusok kialakításánál figyelembe vették a Volán társaságok üzemeltetési tapasztalatait - mondta a főkonstruktőr. A 51 ülőhelyes, 23 állóhelyes új autóbusz fő jellemzőjeként kis tömegét és alacsony üzemanyag- fogyasztását emelte ki. Ez utóbbi átlagosan 20 százalékkal kevesebb üzemanyag-felhasználást jelent a kategóriájába tartozó import buszokhoz képest.

Az új busz árarányosan 80 százalékban magyar terméknek minősül, hiszen az önhordó vázszerkezet a Kühne Zrt.-nél készül, új fejlesztésű futóművei a Rába termékei, sebességváltója a ZF magyarországi üzeméből való - közölte Szombath Imre. Az Optinell fejlesztését is szolgálta a Gazdasági Operatív Program keretében tavaly elnyert 128,5 millió forint. A technikai innovációt segítő támogatást a cégcsoport 308 millió forintos önrésszel egészítette ki, így a termékfejlesztéssel egy időben gyártástechnológiai beruházások is megvalósultak.