Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormánya stratégiai megállapodást írt alá a Samsung Electronics Magyar Zrt.-vel Jászfényszarun, a Samsung televíziógyárában, ahol egyúttal letették a vállalat új gyárépületének alapkövét is. A 22 ezer négyzetméter alapterületű V3 gyáregység alapításával a vállalat célja a termelés hatékonyságának növelése. A közel harminc millió dollár mértékű beruházással a Samsung mintegy száz új munkahelyet teremt Jászfényszarun. (Az nem derült ki, hogy az új gyárnak köszönhetően mennyivel nő a cég magyarországi termelése).

A Samsung több mint két évtizedes magyarországi története során folyamatosan növelte beruházásait, fejlesztette termelését és vált ezáltal az egyik legnagyobb és legismertebb külföldi vállalattá hazánkban. Az új gyártóegység alapkövének letétele pedig azt bizonyítja, hogy a vállalat hosszú távra tervezi magyarországi jelenlétét - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az eseményen.

A 24 éve alapított jászfényszarui gyár ma Európa legnagyobb, továbbá a világ egyik legmodernebb tévégyára. A gyár világszinten kiemelkedő fontosságú az anyavállalat számára. A dél-koreai vállalat Magyarországon közel háromezer főt foglalkoztat, az eddigi hazai beruházások mértéke megközelíti a 160 milliárd forintot, és tevékenységével nagyban hozzájárul a hazai GDP növekedéséhez - mondta Kyu-Jin Lee, a jászfényszarui Samsung gyárnak elnöke az ünnepségen.