Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 22., szerda 8:40   Szakonyi Péter

Új gyárat nyit a patinás magyar cég utódja

Tamásiban nyit gyárat a KMGY-csoport.

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Hamarosan beindítja a termelést a tamási Tamgép Kft. üzemében a Közlekedési Műszergyártó Zrt. (KMGY). A magyar tulajdonú, több mint 500 főt foglalkoztató cégnek − a Ganz Műszergyár jogutódjának − az egykori ruhaüzem helyén létrehozott termelőberuházása már 2008-ban elkészült, a gazdasági válság miatt azonban az indulással mostanáig várt a társaság. A budapesti üzemen kívül Csornán is jelentős bázissal rendelkező − szinte teljes egészében exportra termelő − cégcsoport éves árbevétele tavaly meghaladta a 20 millió eurót, a vállalat szinte teljes egészében exportra termel.

Zelenka Pál tulajdonos-cégvezető a Napi Gazdaságnak elmondta, cége munkagépekhez és haszonjárművekhez gyárt műszerfalakat, a legújabb termékkel idén lép piacra a vállalat, a műszerfalakból azonban nagyobb gyártóknak is szállítanak, illetve egyre jelentősebb az utángyártott alkatrészek gyártása.

A budapesti műszaki egyetemmel közösen kifejlesztett digitálisműszerfal-család első tagja a cseh Zetor traktorgyár rendelésére készül. Az 1999-ben megvásárolt csornai Hantech-gyárban az elmúlt év végén fejezték be az egymilliárd forint értékű fejlesztést.

A tamási üzemben 20 fővel indul a mezőgazdasági gépek gyártása, az elkövetkezendő években pedig egyre jelentősebb gyártást helyez ide a Tamgép, a kis szériás utángyártottalkatrész-termelés ugyanis a Távol-Keletről egyre inkább visszatelepül Európába.
Hozzászólok
bronski, 2012. február 22., szerda 9:03

Végre már valami jó hír. A Távol-Keletről vissza települ a gyártás. Remélem nem a ritka mint a fehér holló kategóriába fog tartozni ez a folyamat és marad is itt a termelés. Véleményem szerint ha nem tömeg termelésről van szó egyre kevésbé lesz versenyképes a Távol-Keleti termelés.

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
Pályázati hírek
hirdetés



Napi blog

Titokban pénzzel tömik a görögöket

Száz milliárd eurót pumpálhattak a görög bankokba. Menekülnek a "birkák" Dél-Európából.

Hazánk stabilan az utolsó - és a forint?

A régióban a magyar gazdaság helyzete a legrosszabb, s itt van a legkisebb esély a javulásra −...

Bonyolódik a tranzakciós adó ügye

A helyettes államtitkár távozhat posztjáról.

Foglalkoztatási csapdában a fiatalok

A helyzet javulására 2016-ig nem is lehet számítani.

Itthon még nincs pánik, de a helyzet ...

Általános pánikhangulat uralkodik Európában, a reflektorfényben ismét a görögök állnak. Az ország politikailag...
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek