Ismét nem hozott meglepetést az állami Diákhitel Központ Zrt. kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és médiavásárlási, valamint az ehhez szükséges ügynökségi szolgáltatások ellátására kiírt nyílt közbeszerzés. Az eljáráson május elején egyetlen pályázóként az I.M.G. Inter Media Group Kft.-t hirdették ki győztesnek. A cég 12 hónap alatt legfeljebb nettó 150 millió forintot költhet feladata ellátására - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electronic Daily).

A tender eredménye azért nem meglepetés, mert a Diákhitel Zrt. tavaly márciusban - meghívásos tárgyalásos eljáráson, egyedüli ajánlattevőként - szintén az I.M.G.-t választotta a 2012-es hirdetéseinek médiatervezésére és médiavásárlására, nettó 154,5 millió forintért. Sőt, 2011-ben is, nettó 55 millió forintért, igaz, akkor volt versenytársa, legalábbis papíron, az Addict Interactive Kft.

Az I.M.G. idén februárban szintén egyedüli ajánlattevőként futott be (újra) a Miniszterelnökség 2013-2014-as kommunikációs feladatok ellátására kiírt tenderen. A nyertes médiavásárló nettó 550 millió forint, plusz 90 százaléknyi, azaz 1,045 milliárd forintból gazdálkodhat. A Miniszterelnökség 2012-ben bruttó 800 milliós szerződést kötött a társasággal, amit az IMF-kampány miatt kibővített 200 millióval.

A Kreatív portál korábbi összesítése szerint 2012-ben mintegy 7 milliárd forinttal az I.M.G. vezette az állami médiaköltési listát. A cég 2012-es mérlege még nem érhető el online; 2011-ben a nettó árbevétele meghaladta a 4,02 milliárd forintot, míg az előző évben 1,5 milliárdos forgalommal zárt. Az üzemi eredménye 261,3 millióra nőtt a 2010-es 3,4 millióról - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A tulajdonosoknak (akkor még két tulajdonosnak) 210 milliós osztalékot fizettek. A médiavásárló cég egyedüli tulajdonosa - idén februártól - Patonai Péter, aki az első Orbán-kormány idején, 1998-2000-ban az MFB elnök-vezérigazgatója is volt.

Fut a szekér

Az I.M.G. vásárol médiafelületet - nettó 1,9 milliárdos kerettel - a digitális átállásról szóló hirdetéseknek is, a cég tavaly decemberben nyerte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közbeszerzését, amelyre három cég jelentkezett, de csak az IMG felelt meg az alkalmassági feltételeknek, így egyedüliként jutott be az ajánlattételi szakaszba. A szerződés 30 hónapra, de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig szól.

A közmédiumokat irányító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) nettó 1,5 milliárd forint keretösszegű munkát nyert novemberben a médiavásárló cég. Feladata az MTVA televíziós műsoraihoz és imázs hirdetéseihez, valamint egyéb közérdekű tájékoztatási feladataihoz kapcsolódó hirdetések megjelentetése. A megbízás legfeljebb 36 hónapra szól.

Az I.M.G. megbízható partnere az állami társaságoknak, ugyanis dolgozik, illetve dolgozott az elmúlt években a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, a Központi Statisztikai Hivatalnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek, a Magyar Turizmus Zrt.-nek, valamint a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft.-nek is.