BUX
39984

Új üzletben a második leggazdagabb magyar

Hűtőházat épített 1,2 milliárd forintból a BLTZ-Invest Kft., a cég Bige László milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozik.

MTI, Napi.hu, 2016. március 21. hétfő, 11:28

Több mint 1,2 milliárd forintot fordított egy hűtőház felépítésére a gyümölcs bércsomagolással és bérhűtéssel foglalkozó BLTZ-Invest Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gégényben - közölte a társaság az MTI-vel.

A mintegy hatezer négyzetméteres hűtőház több mint háromezer tonna gyümölcs tárolására alkalmas, a projekt segítségével pedig közel harminc embernek kínálhatnak majd álláslehetőséget. A cégnél jelenleg tízen dolgoznak.

A társaság a 1 milliárd 286 millió forint értékű beruházás megvalósításához a Gazdaságfejlesztési operatív program logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiírásán csaknem 489 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott - olvasható a cég honlapján.

A nyilvános cégadatok szerint a nyíregyházi székhelyű BLTZ-Invest Kft. 2014-ben 2,2 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 888 ezer forint mérleg szerinti eredményt ért el.

A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy a társaság többségi tulajdonosa Bige László vegyiparban és kereskedelemben érdekelt üzletember, akinek vagyonát a Napi.hu kiadványa, A 100 leggazdagabb magyar 2015-ben 160 milliárd forintra becsülte, ezzel Csányi Sándor mögött a második helyen állt a listán.