Folytatja a terjeszkedést az Aldi: csütörtökön - november 3-án - nyílik meg a legújabb magyarországi egység - írja a Mindenár.hu élelmiszerár-összehasonlító oldal.

Az új Aldi Nagykanizsán, a 61-es út közelében, a Dózsa György út 146-ban található. Az üzlet a legtöbb Aldira jellemző nyitvatartási idővel működik, hétköznap és szombaton reggel 7-től este 9-ig, vasárnap pedig reggel 8-tól este 6-ig lesz nyitva.

A jelenleg több mint 110 üzletből álló hálózattal rendelkező boltlánc még a nyáron jelezte, hogy az idén várhatóan 7 üzletet nyit, tehát még 6 bolt nyitására lehet számítani az év végéig. Cikkünk megjelenése után az Aldi jelezte, hogy bár augusztusban még 7 üzlet nyitása szerepelt az idei tervekben, a most átadotz nagykanizsaival együtt összesen 6 üzlet nyílik meg december végéig. Több alkalommal kérdeztük az Aldit, hogy pontosan hol lesznek az új üzletek, ám erre nem kaptunk választ, mondván: a nyitás időpontját számos tényező befolyásolhatja.

A többi boltlánc sem tétlenkedik: a Lidl szeptemberben nyitott új üzletet a Budapest VIII. kerületében, a Hungária körúton, emellett - többek között - Újbudán, a Fehérvári út és a Galambóc utca sarkán is lesz egysége, ha megkapja hozzá az engedélyeket. A Penny Market augusztus végén adta át legújabb üzletét a XIII. kerületi Véső utcában, a Spar pedig legutóbb Szombathelyen avatott új üzletet.

Ha tetszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.