Új vezér az Erste Lakástakarék élén

Új vezető irányítja az Erste Lakástakarékpénztár Zrt.-t június 8-tól Kármán András személyében, aki a cég ügyvezetői és elnöki posztját tölti be.
Domokos László, 2017. június 19. hétfő, 11:28

Kármán András 1997-től 2010-ig a Magyar Nemzeti Bankban dolgozott, majd 2010-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium adó-és pénzügyi szabályozásért felelős államtitkárává nevezték ki. Ezt követően 2011-2014 között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja és Magyarországot is képviselő igazgatója volt. Ezután csatlakozott az Erste Bank Hungary Zrt.-hez, ahol az ő feladata volt az Erste Jelzálogbank létrehozásának irányítása.

Elnök-vezérigazgatóként Kármán a jelzálogbank több sikeres jelzáloglevél-kibocsátását irányította. A szakember a jelzálogbanki pozíciójának megtartása mellett június 8-tól tölti be az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. elnöki és ügyvezetői posztját.

Az Erste Lakástakarékpénztár 2016-ban 135 milliárd forint értékben kötött új szerződéseket, ami 68 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Idén a megtakarítások további jelentős növelését tervezik, és az év eddig eltelt öt hónapja visszaigazolta a várakozásaikat. A lakástakarék már megkezdte az áthidaló és az azonnali áthidaló hitel nyújtását is, amelyek révén az ügyfelek a szerződésük lejárta előtt hozzájuthatnak a lakástakarékban lévő megtakarításaikhoz.

Fotó: Erste Bank

HOZZÁSZÓLÁSOK