BUX
40000

Újabb állami társaságot ért el a leváltási hullám

Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. augusztus 14-i hatállyal dr. Vereczkey Zoltánt nevezte ki a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává.

NAPI, 2010. augusztus 13. péntek, 14:17

Az előző vezető, dr. Benedek János közös megegyezéssel távozott a társaság éléről. A feladatok átadás-átvétele 2010. augusztus 13-án megkezdődött.Vereczkey Zoltán a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke.A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium olyan vezetőt kívánt kinevezni a VÁTI élére, akit szakmai múltja különösen alkalmassá tesz a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének előmozdítására - fogalmaz a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye. Vereczkey Zoltán eddigi pályafutásával bizonyította, hogy kész és képes e téren a kormányzati szándékok hatékony képviseletére, az azokhoz illeszkedő gyakorlat meghonosítására - tette hozzá a tárca.A közlemény szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiemelt célja a magyarországi kis- és középvállalkozói réteg megerősítése. Az Új Széchenyi Tervben is rögzített törekvés, hogy az uniós gazdaságfejlesztési forrásokból a kkv-k a jelenlegi 10 százalék helyett legalább 50 százalékban részesüljenek.A nemzeti fejlesztési miniszter a fentieken túl a VÁTI hatékony és átlátható működtetését várja el az új ügyvezető igazgatótól - közölte a szakminisztérium.