A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Valódi optimizmusra okot adó kiskereskedelmi forgalmi adatok csak a második félévtől kezdődően jöhetnek − mondta a Napi Gazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A mostani első negyedév meglehetősen gyenge forgalma illeszkedik a tavalyi második féléves idősorba: akkor az első félév nem volt megdöbbentően gyenge, sőt a várakozásokhoz képest − főleg az első negyedéves erősödés miatt − kellemes meglepetést okozott. A számok láttán az elemzők is kissé összezavarodtak, értetlenül állva az előtt, hogy a gyenge gazdasági teljesítmény dacára hogyan nőhetett a forgalom. Az egész éves várakozások azonban a második féléves gyors zuhanással igazolódni látszottak, a bázishatás pedig most hatványozottan érződik az első negyedéves adatokban.

A statisztikai "játék" sem ad azonban pozitív választ az egész évre vonatkozóan. Nem kizárt, hogy idén némi emelkedést mutat majd a fogyasztás, a kiskerforgalomban azonban jelenleg nem látszik annyi lendület, hogy az összesített mutatók növekedésnek induljanak a második félévben. Az optimisták szerint is nagyjából szinten maradhat a volumen, ami az év végére újabb kereskedelmi láncok végét jelentheti. Ráadásul ilyen kilátások mellett beruházások sem nagyon indulnak, a piac egy helyben topog, elmarad a bővüléssel belépő új kereskedelmi egységek multiplikátor hatása.

Vámos szerint a reálkeresetek alakulása ugyan pozitív, ez azonban önmagában nem generál nagyobb forgalmat, hiszen közben erősödik a munkanélküliség. Kevesebben keresnek többet, így egy-egy csoporton belül a bérkiáramlás változása nem feltétlenül pozitív előjelű. A minimálbérek emelkedése egyértelműen kedvező, ahhoz azonban, hogy a szegmens kikerüljön a gödörből, a gazdaságnak kell erősödnie − tette hozzá Vámos. A kiskerforgalom leginkább a GDP-vel korrelál, ha a források növekedésével több marad juttatásokra a cégeknél, a többlet pedig azonnal megjelenik a kiskereskedelemben.

Az élelmiszer-kereskedelem várhatóan jobban teljesít majd idén, ám nem egészen világos a kormányzati szándék az infláció alakításában: a jelenlegi szinten maradó pénzromlás kedvez az élelmiszer-forgalomnak. Az iparcikkeknél az euró-forint árfolyam alakulása hozhat forgalomerősödést, nagy kérdés azonban ennek második féléves alakulása.

Kép: Napi grafikonok