A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 20-i ítélete szerint az MNB pernyertes lett a KDB Bank Zrt. által vele szemben indított bírósági eljárásában. A hitelintézet azt követően indított pert, hogy az MNB jogelőd felügyeleti hatósága, a PSZÁF 2013. májusi határozatában megállapította: a hitelintézet új díjfajta bevezetésével jogsértően terhelte tovább a tranzakciós illetéket ügyfeleire.

A bank ugyanis új díjat vezetett be több, már meglévő számlacsomagjánál - általa elismerten - a tranzakciós illeték áthárítása miatt, márpedig a hitelintézeti törvény alapján azonban új díjfajta bevezetésével a szerződés egyoldalúan nem módosítható. A történtek miatt a felügyeleti hatóság a jogsértő magatartás további folytatásának azonnali megtiltása mellett 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki és kötelezte a bankot, hogy fizesse vissza ügyfeleinek a tőlük új díjként, a határozat kézhezvételéig jogszabálysértő módon beszedett összeget.