Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály hozzátette: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa szerdán jóváhagyta, hogy az EBRD 15 százalékos részesedést vásároljon az Erste Bank Hungary Zrt-ben. A magyar kormány fenntartja, megerősítette korábbi döntését, hogy 15 százalékos tulajdon részarányig részesedést vásároljon a bankban - mondta.

A miniszter az árról a szerződés aláírásáig nem nyilatkozik, de mint mondta, a magyar kormány jól képviselte az adófizetők érdekeit, az Erste Bank pedig a részvényesekét, így mindkét fél számára elfogadható kompromisszumot sikerült kötni.
A kormány az aláírást követő 3-4 hónapon belül megkapja a részesedést - mondta. Leszögezte azt is, hogy a költségvetésben rendelkezésre áll a szükséges fedezet, nem szükséges azt módosítani. Varga Mihály kérdésre válaszolva elmondta: a kormány ugyanakkora tulajdonrészt (15 százalék) és ugyanakkora összegért vásárolja meg az Erstétől, mint az EBRD. A tulajdonszerzés nem a korábban tervezett tőkeemeléssel, hanem részesedésvásárlással valósul meg - mondta a miniszter.

Emlékeztetett: tavaly február 9-én háromoldalú megegyezést írt alá az EBRD, az Erste Bank és a magyar kormány. A megállapodás egyik eleme, hogy a kormány törekszik a magyar tulajdon arányának növelésére a bankrendszerben, de nem törekszik arra, hogy hosszú távon állami tulajdonú bankok maradjanak a portfóliójában. Ezért döntött úgy a kormány, hogy az MKB-ban és a Budapest Bankban lévő állami tulajdont értékesíti - tette hozzá.

A 15 százalékos tulajdonrész-vásárlás hozzájárul ahhoz, hogy tovább erősödjön az egyik legnagyobb magyarországi bank és a kormány közötti bizalom - szögezte le Varga Mihály. Az Erste azzal is elkötelezte magát amellett, hogy hosszú távú, kiszámítható partnere legyen a magyar gazdaságnak és a kormánynak, hogy vállalta: 550 millió euróval növeli a magyarországi hitelezést több területen - mondta. Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár hozzátette: a tavaly február 9-én aláírt megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány vállalta a bankszektor terheinek csökkentését. Úgy vélte, ezt sikerült teljesíteni, a 2016-os és 2017-es bankadó csökkentéssel csökken a szektor terheinek jelentős része.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály a Budapest Bank értékesítéséről elmondta: a kormány szerint a GE Capital-től 196 milliárd forintért vásárolt bank hosszú távú állami tulajdonban tartása nem indokolt, a miniszter bízik benne, hogy idén befejeződik a tulajdonrész értékesítése. Nem tervez további banki tranzakciókat a kormány, azonban nem zárja ki a lehetőségét, hogy tárgyalásokat kezdjen akvizíciókról, figyelembe véve a befektető speciális szempontjait, ahogy az MKB és a Budapest Bank esetében történt - mondta kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta: a tavalyi Erste-EBRD megállapodás abba az irányba tereli a kormányzatot, hogy lehetőség szerint ne legyen hosszú távon állami tulajdonrész magyar bankokban.