Az idén februárban kipattant visszásságok egy része konzerválódott, sőt újabb érdekes fejleményekkel gazdagodott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara  (BKIK) eddig sem unalmas botránykrónikája. A Napi.hu birtokába került dokumentumok szerint most a szervezet mandátumvizsgáló bizottságának elnöke került kényes helyzetbe. Fekete Balázs - aki a budapesti szervezet mellett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) vezetésében is helyet foglal - mindeddig nem tudta bizonyítani, hogy érvényes munkaviszonnyal rendelkezik az őt delegáló cégnél. Erről szól a BKIK Ellenőrző bizottságának nemrég született határozata.

Kettős mércével?

A dokumentum szerint Fekete nem működött együtt az Ellenőrző bizottsággal, és nem járult hozzá, hogy a bizottság a munkaviszony igazolása céljából megkeresse az adóhatóságot. Ez a november közepén kelt levél azért is különösen érdekes, mert az egyik kamarai tagozat vezetőjeként is regnáló Fekete Balázs a mandátumvizsgáló bizottság elnökeként kiemelt szerepet kaphat a szervezet december közepére kitűzött küldöttgyűlésének előkészítésében és lebonyolításában. (Az is tény, hogy a Fekete Balázs tulajdonolta cégek közül több kényszertörlés alatt áll. A jogszabály alapján nem tölthet be vezető tisztséget, illetve nem lehet többségi tulajdonos gazdasági társaságban.)

Egy korábbi, a Mandátumvizsgáló bizottság 2017. május végén keltezett jegyzőkönyve szerint az elnöknek már akkor is igazolni kellett volna, hogy alkalmazottként képviseli cégét, de az ezt bizonyító adóhatósági igazolást nem tartotta szükségesnek, elegendőnek vélte azt, hogy munkaadó cége igazolja ezt a bizottságnak. Ezt az igazolást a bizottság akkor elfogadta - mégpedig egyhangúlag. Fekete a Mandátumvizsgáló bizottság elnökeként eddig azt az alapszabály szerinti gyakorlatot folytatta, hogy aki nem mutatott be NAV-igazolást, annak felfüggesztették a mandátumát. Saját ügyében úgy tűnik ez a következetesség nem érvényes. (Minderről igyekeztünk megtudni az érintett véleményét is, ám Fekete nem válaszolt megkeresésünkre.)

Érdekkörök harca

A mandátumok érvényességét vizsgáló bizottság szerepe a decemberi - sokak által kritikusnak tartott - küldöttgyűlésen várhatóan fontos lesz, mert a BKIK-n belüli harcok továbbra sem csitulnak. Több érdekkör próbálja meg érvényesíteni akaratát - és kívánja megszerezni a kamara irányítását.

Ezek közül egy, a BKIK-t idén tavaszig irányító Szatmáry Kristóf és édesanyjához, Szatmáryné-Jahl Angélához köthető. 

A kormányzati szerepet is betöltő Szatmáry akkor úgy szerette volna megőrizni elnöki posztját, hogy édesanyja a jelölőbizottságot vezette.

A jelenlegi elnök, Krisán László köreiből származó információk szerint a szervezetet korábban irányító Szatmáry-család, úgy tűnik, nem adta fel a harcot és a színfalak mögött most is harcba indul a szervezet irányításáért. (A család ténykedését  korábban nyíltan bírálta Parragh László, az MIKIK elnöke is.)

Egyes meg nem erősített értesülések szerint most Krisánnal próbálnak közös nevezőt találni. A kamarai zuhanyhíradó szerint nem adta fel a küzdelmet a szervezet vezetéséért korábban ringbe szállt Nagy Elek sem, bár hivatalosan eddig még nem jelölték egy vezető posztra sem.

Visszásságok - következmények nélkül

Bár Krisán László a március végi megválasztása után a korábbi visszásságokat lapunknak adott interjújában is elismerte, mindeddig semmilyen jogi következménye nem lett a szervezet "megpumpolásának", az egymásnak adott megbízásoknak és a fényűzőnek is minősíthető kamarai utazásoknak és tréningeknek. (A februárban menesztett főtitkár átvilágításának eredményeként kiderült, hogy a különböző visszaélések BKIK-nak megközelítőleg 800 millió forintos kárt okoztak.)

A kamara a tavalyi üzleti évét lezáró mérleget május vége helyett mostanáig sem tudta leadni, s ez sok tag neheztelését és értetlenségét is kiváltotta.  A kamara  idén tavasszal  megválasztott vezetője a kritikus tagok szerint fél év alatt nem sokat tett a megtisztulás érdekében, míg az érintett a helyzet bonyolultságára hivatkozva hárította el a bírálatokat.