BUX
39962

Újabb gondok a BKV-nál és a MÁV-nál

Több milliárd forinttal növeli az állami vállalatoknál dolgozók bérköltségét a kötelező béremelés, amely nem egyformán érinti a dolgozókat. A szakszervezetek egyelőre egyeztetnek a teendőkről.

Napi.hu, 2017. január 16. hétfő, 08:47

A legkisebb bérek emelése jelentősen megdobja az állami tulajdonú vállalatok bérköltséget, csak a regionális közlekedési vállalatoknak például plusz egymilliárd forinttal kell számolniuk idén - írja a Világgazdaság. A MÁV 38 ezer munkavállalójából 11 ezret érint a minimálbér és a garantált bérminimum növelése.

A BKV-nál inkább az okoz gondot, hogy a kisebb bérek emelkedése bértorlódást okoz, azaz emiatt emelni kellene a magasabb fizetéseket is, hogy a beosztottak a munkájukkal arányos pénzt kapjanak. A MÁV-nál előfordul, hogy a váltókezelő és a forgalmista keresete között alig van különbség.

Emiatt a vasúttársaságnál a VDSZSZ szakszervezet tízszázalékos béremelést tart szükségesnek a legkisebb keresetek feletti kategóriákban. Az összes cégnél munkaerőhiánnyal küzdenek, ami veszélyeztetheti a közszolgáltatás megfelelő szintű ellátását.