Ivan Turudic bíró a lap szerint ezt azzal indokolta, hogy Hernádi ellen már nem ügyészségi vizsgálat, hanem "bizonyítékokkal alátámasztott" bírósági eljárás folyik Horvátországban - olvasható a portálon.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

A Mol és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem. Hernádi kiadatását először 2013-ban kérték a horvát hatóságok, mert a magyar üzletember állításuk szerint nem jelent meg Zágrábban egy tárgyaláson.

Itthon nem tárgyalták Hernádi bűnösségét

Ezt azonban a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva utasította el, hogy olyan ügyben adtak ki elfogatóparancsot Hernádi ellen, amelyben a magyar ügyészség már vizsgálódott, és amelyet bűncselekmény hiányában még 2012-ben megszüntettek. A horvát illetékesek azonban úgy döntöttek, hogy ez nem befolyásolja a Mol elnöke elleni horvátországi eljárást, ezért az folytatódhat.

A Jutarnji List azt állítja, hogy Hernádit a horvátországi eljárásban szereplő azonos vádpontokban ugyan jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla 2014 decemberében, ugyanakkor ez a bírói testület soha nem is vizsgálta a vádlott bűnösségét.

A magyar bíróság azért hozott felmentő ítéletet, mert bebizonyosodott, hogy a pótmagánvádlót nem érte kár, ezért Hernádi bűnösségét nem is tárgyalták - írta az újság. A pert egyébként a Mol korábbi vezető jogtanácsosa indította, mert szerinte Hernádi Zsolt horvátországi korrupciós ügye miatt jelentősen csökkent a vállalat részvényeinek értéke.

A Zágráb megyei bíróság a fentiekre hivatkozva azt állítja, hogy ebben az esetben nem sértették meg a kétszeres eljárás alá vonás tilalmát, ami miatt Hernádi Zsolt lekerült az Interpol internetes körözési listájáról, és ami miatt Németország és Ausztria is felfüggesztette a Mol elnök-vezérigazgatója elleni horvát elfogatóparancs végrehajtását.