Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kizárólag a közép-magyarországi régióban induló startup vállalkozások alapítására, mentorálására és képzésére keresett már működő és új inkubátorokat keresett a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NFKI) az év elején. A Miniszterelnökség alá tartozó intézet hivatalos kiírása szerint az alapból 1,5 milliárd forintot osztottak szét, hogy a magvető (pre-seed és seed) befektetési szakaszt támogató inkubátorok kockázatvállalási hajlandósága és pénzügyi forrása növekedjen, ezzel még több lehetőséget biztosíthassanak az innovatív ötletek felszínre kerülésének és megvalósításának.

A pályázaton három nyertest választottak: a BaConsult Kft. 494,6 millió, az Intellitext Kft. 500 millió és az ARETE Tanácsadó Zrt. mintegy 499,2 millió forint kapott a célok megvalósítására. Utóbbi cég nem maga a Design Terminál jogutódja, hanem független tőle, viszont az eredményhirdetés szerint konzorciumban beadott inkubációs pályázatról van szó. Az ARETE alapítója Csák János, a Bank of China közép-európai központjának és a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja, korábbi londoni nagykövet, aki a nonprofit cégként újraalapított egykori állami startup-műhely többségi tulajdonosa is. Az új tanácsadó-vállalkozásba bevette Szabadhegy Pétert is tavaly augusztusban, aki a brit fővárosban lévő posztján is váltotta.

Új kikötések, nagyobb tőke

A Design Terminál tavalyi költségvetése 600 millió forint volt, épp annyi pénz, mint amennyit idén kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától támogatásként. Akkor a vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa, Böszörményi-Nagy Gergely azt mondta, hogy ugyan az állam kivonult a 2004-ben alapított innovációs háttérintézményből, de ez nem járt feladatcsökkenéssel. Jelenleg is közszolgáltatási szerződésben állnak az állammal, kultúrpolitikai és ifjúságpolitikai feladatok megvalósítását, tehetséggondozást és kreatívipari termékek megismertetését vállalták.

A mostani támogatás lényegében ilyen feladatokat fed. Érdekesség azonban, hogy csak a közép-magyarországi régióban induló startupokat támogathat az ARETE. A fővárost és környékét magába foglaló zónában az Európai Uniótól érkező források gyakorlatilag elérhetetlenek - épp azért, hogy a vidéki cégek és vállalkozók versenyhelyzetén javítsanak - korábban pedig a Design Terminálnál ilyen megkötések nem voltak. A pályázati feltétel egybecseng a kormányzati tervekkel, hogy Budapestből regionális statup-központot hozzanak létre. Ehhez már több infrastrukturális feltétel adott is: miután 2012-es alapítása óta Budapesten működik az Európai Innovációs és Technológiai Intézet központja, március óta pedig tagja a szervezet oktatási és kutatási központjának, az EIT Digitalnak.

Kevés állam, emelt büdzsé

Az állami háttérintézményt 2004-ben még Medgyessy Péter hívta életre, majd 2010-től az Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezette. A kormány 2014-es átalakításakor szakmailag indokoltabb helyre, az Emberi Erőforrások Minisztériumához került kiemelt hivatalként. A második Fidesz-kormány első két évében Englert Róbert irányította, végül Navracsics Tibor tárcavezető osztályvezetőjét, a már említett Böszörményi-Nagy Gergelyt nevezték ki. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly júniusban jelentette be, hogy - a közigazgatásban csak halállistaként emlegetett - bürokráciacsökkentés miatt leépített szervezetek listáján szerepel, Erzsébet téri székházát is elhagyta.

A Design Terminál az elmúlt négy évben rendre 550-600 millió forint körüli költségvetésből gazdálkodott. Emellett pedig voltak olyan állami támogatott nagy projektjei, mint a Gombold Újra! néven 2011-ben startolt magyar divatverseny, workshop-program és divathét. Az eredetileg másfél órás bemutatóból 2014-re már egy több napos, Central European Fashion Days nevű esemény lett cseh, lengyel, szlovák tervezőkkel feldobva. Később páriaként kezdett zsugorodni, majd Mercedes-Benz Week néven folytatódott. Idén már 8 országból várják a tervezők jelentkezését a versenyre.

Korábban az egyik legfontosabb projektjük volt a We Love Budapesttel és az Akváriummal közösen szervezett Brain Bar Budapest fesztivál. A cél itt a Budapest brand erősítése volt és az innovációs, jövővel foglalkozó párbeszéd elősegítése. A Brain Bar tavaly óta külön cégként működik.

A Design Terminál az Európai Bizottság 2014-ben az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért Díjjal ismerte el a startup-gondozási projektjeiket.

A címlapképen a nyitáskor látható a Design Terminál egykori Erzsébet téri kiállítóhelye. (MTI Fotó: Soós Lajos)