A tervek szerint hetven-nyolcvan, főleg 150 négyzetméteres luxuslakások építenek a húszmilliárd forintos beruházás eredményeként - várhatóan 2019 júniusában adják át a lakásokat - olvasható a napilapban.

Családi vállalkozásban, a gyerekeivel ruház be. Tavaly ősszel kezdték eé a Hillside Offices projektet, az Alkotás és a Csörsz utca sarkára egy energiatakarékos, 22 ezer négyzetméteres irodaházat építenek.

Wáberer az interjúban beszél arról is, hogy miért jelentette be a napokban , hogy 2018 nyarán felmondja a Waberer's márkanév és cégnév használatának jogát,. miután egy éve kiszállt a Waberer's Internationalből. Szavai szerint "összesen 22 évig fejlesztettem az általam alapított céget, és úgy érzem, hogy a társasággal szembeni bizalom részben a személyemhez kötődött. Mivel a vállalat irányításában egy éve nem veszek részt, fontosnak tartottam tudatosítani, hogy a jelenlegi folyamatokhoz már nincs közöm."

Az én koncepcióm mindig különbözött a tulajdonostársamétól, a Mid Europa Partnersétől, amelynek egy évvel ezelőtt eladtam a részvényeimet - mondta az üzletember.

Waberer György 2003 óta részvevője a 100 leggazdagabb magyar üzletembert rangsoroló kiadványnak. A Napi.hu idén májusban megjelent 2017-es listáján 70 milliárd forintra becsült vagyonával a 13. helyen állt.  Ugyanezen lap befolyásbarométerén pedig a 25. helyre rangsorolták őt a kiadó által felkért politológusok.