Mezőközy András elmondta, hogy a listán "száz körüli" munkavállaló található, de az első ütemben elbocsátott 158 dolgozóval együtt is "mindenképpen négyszázon belül marad" a leépítettek létszáma. Hozzátette: az elbocsátásban érintettek között van kölcsönzött munkaerő is, de főként az adminisztratív területről küldenek el dolgozókat.

Az ISD Dunaferr Zrt. mellett az ISD Kokszoló Kft.-nél 25 fős, míg az ISD Power Kft.-nél tízfős elbocsátás van folyamatban - tette hozzá.

Az igazgató szólt arról is, hogy az első körös listán szereplők közül negyvenen a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítványhoz kerültek át, húszan pedig korábban kölcsönzött munkaerővel betöltött álláshelyen dolgoznak. Olyanról is tudnak, aki másik munkáltatónál már talált állást - mondta.

Az MTI érdeklődésére Borbély Zoltán a központi üzemi tanács elnöke megerősítette, hogy megkapták a listákat: hétfőn 85, kedden 16 név szerepelt ezeken, vagyis 101 dunaferres munkavállaló kapott értesítést. Megjegyezte, hogy a munkáltató eredetileg 150 főt jelentett le a munkaügyi központ felé. A többi valószínűleg kölcsönzött munkaerő - fűzte hozzá.

Az érvényben lévő kollektív szerződés alapján az első ütemben érintettek legkorábban február 3-án kaphatják meg felmondásaikat, míg a mostani bejelentésben érintettek várhatóan március végén kapják meg felmondólevelüket.

Az ISD Dunaferr Zrt. tavaly augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi terveknek megfelelően 1500 dolgozót érintő létszámleépítésbe fog.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.

Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztetett, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően csak a tárgyalások magasabb szintű folytatását jelentették be.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter október 10-én Budapesten tárgyalt a Dunaferr-cégcsoport jövőjéről Evgeny Potapovval, az ISD Korporáció képviselőjével, és arról tájékoztatta, hogy a kormány továbbra is kitart vételi szándéka mellett.

November 7-én Czomba Sándor az ISD Dunaferr Zrt. vezetésével folytatott egyeztetést követően jelezte, hogy a cégvezetés mintegy 400 fős létszámleépítést hajt végre, ami a korábban tervezett 1500-as számhoz képest jelentős változás. Mint mondta, a kormány tudomásul vette, hogy a cég menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak.


November 22-én a cégcsoport HR igazgatója közölte az MTI-vel, hogy megkezdődik a csoportos létszámleépítés, miután a vállalat vezetése nyilvánosságra hozott egy 158 nevet tartalmazó listát, valamint tájékoztatta az elbocsátások első üteméről a munkaügyi központot és a központi üzemi tanácsot.


Január 16-án a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke egy dunaújvárosi sajtóeseményen közölte, hogy a kormány még mindig nem adta fel azt a tervét, hogy megvásárolja az ISD Dunaferr Zrt-t. Dorkota Lajos azt mondta, hogy a tárgyalások folytatódni fognak a tulajdonos és a magyar állam között, amikor az ISD Dunaferr Zrt. fő tulajdonosa, az orosz állami Vnyesekonombank vezetője február elején Magyarországra érkezik.