Az NFM korábban már megbízta a Arnold&Porter LLP ügyvédi irodát, hogy képviselje a magyar államot a washingtoni választott bírósági eljárásban. A pert a Danubius és a Sláger rádiók tulajdonosai (Accession Mezzazine Capital L.P és az Emmis International Holding B.V.)  indították 2010-ben bonyolított kereskedelmi rádiófrekvencia eljárás után, miután a versenyből vesztesen kerültek ki. A két hálózatra az azóta csődbe ment Neo FM, illetve jól prosperáló a Class FM kapott sugárzási jogot.

A decemberi szerződésmódosításra azért volt szükség, mert a mert a perben médiajogi és pénzügyi szakértőt is igénybe akar venni a magyar állam képviselője, ennek érdekében emelték meg nettó 1 millió dollárral az ügyvédi irodának kifizethető keretösszeget. Így a teljes megbízási díj nettó 3,5 millió, avagy bruttó 4,45 millió dollár lehet - az utóbbi mintegy egymilliárd forintra rúg.

Mint az korábban megírtuk a két Magyarországot perlő vállalat szerint a tender eljárása "jogtalan" volt, mert bár a törvény előírja, a frekvenciákat éppen használókat nem részesítették előnyben, a győztes pályázókat pedig ki is kellett volna zárni összeférhetetlenség miatt.

Az akkori médiahatóság, az ORTT elnöke, Majtényi László a pályázat eredményének kihirdetése után egy nappal lemondott posztjáról, azzal indokolva döntését, hogy a testület döntésével súlyosan megsértette a médiatörvényt, mert nem zárta ki a nyertes pályázókat a versenyből. Majtényi maga is jogtalannak nevezte az eljárást, és tavaly a magyar Legfelsőbb Bíróság is kimondta, hogy a Danubius megfosztása frekvenciájától illegális volt. A két pályázaton vesztes vállalat azt közölte, hogy akkor fordultak a nemzetközi bírósághoz, amikor a médiatörvény módosításai már kizárták a lehetőséget minden érdemi jogorvoslatra.