Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az eredményt az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A 813-as számú  másodrendű főút Győr városát keleti irányból elkerülve, az M1-es autópályát köti össze a 14-es számú főúttal. Az út három ütemben épül, melyből az első szakasz már elkészült, ez köti össze az ipari parkot az Audi-gyárral.

Az elvégzendő feladat a következő: az 5,2 kilométeres új országos főút megépítése új nyomvonalon  2x1 forgalmi sávval, továbbá három körforgalmi csomópont megépítése. Díszvilágítást kell készíteni a Mosoni-Duna hídra, és egy felüljárót építeni a Mosoni-Duna felett, kerékpáros átvezetéssel.

Az eredetileg becsült ellenérték 14,8 milliárd forint volt, a nyertes ajánlatban ettől 52 millió forinttal több szerepelt. A nyertesekkel a szerződést a NIF január 3-án kötötte meg.

Ajánlatot tett még - közösen - a Colas Út Zrt., a Colas Hungária Zrt., valamint a Colas Közlekedésépítő Kft. Szintén közösen indult az SDD Konzorcium színeiben a Dömper Kft., a Subterra -Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. Egyedül szállt versenybe és nem nyert az A-Híd Zrt., valamint a Közgép Zrt.