Újabb tulajdonoscsere a Csepeli Erőműben?

Lapunk információja szerint az Enron-botrány után megrendült nemzetközi árampiac egyik jeles szereplője, az NRG Energy Inc. eladni készül három épp egy éve megszerzett magyarországi vállalatát. A cégek közül a Powergen Energia Rt. és a Csepeli Áramtermelő Rt. után most tett eleget rt.-ből kft.-vé alakulási kötelezettségének a Csepeli Erőmű Rt. A potenciális vevőről egyelőre semmit nem lehet tudni, üzleti tervet azonban már nem készítettek a csepeliek, mint ahogyan tavalyi eredményeiket sem kívánják nyilvánosságra hozni.
Regős Zsuzsa, 2002. június 14. péntek, 07:00

A Csepeli Áramtermelő Rt., az NRG Energia Rt. és a Csepeli Erőmű Rt. kft.-vé alakultak. A társaságok átalakulása lényegében a tavaly nyári tulajdonosváltás következménye, hiszen ez a változás az adásvételi szerződés egyik eleme volt - tudtuk meg a legutóbb átalakult Csepeli Erőmű illetékesétől. Mindhárom társaság részvényeit korábban a nagy-britanniai PowerGen tartotta kezében, miután 1995-ben megszerezte, majd tavaly júniusban az amerikai NRG Energy Inc.-nek adta el azokat.

Az amerikai vállalatokra vonatkozó törvények és szabályozók alapján az NRG vállalati politikája a leányvállalatokra a kft. vállalati formát írja elő, így az átalakulás mindhárom magyarországi cég részére kötelezővé vált. Az átalakulás a vállalati formán kívül semmilyen más változást nem hozott, beleértve a cégvezetést is.

A PowerGen csomagban értékesítette magyar érdekeltségeit 130 millió fontért, valamint a német Mibrag cégben, illetve a schkopaui erőművet birtokló Saale Energie GmbH-ban lévő tulajdoni hányadát az NRG-nek. Az amerikai anyacég akkori (azóta nyugdíjba vonult) elnök-vezérigazgatója, Dave Peterson budapesti sajtótájékoztatóján tavaly nem részletezte cége terveit a csepeli szerzeményekkel kapcsolatban, csupán annyit mondott, hogy az erőmű 2001-ben 99 millió dollár árbevételre számít (NAPI Gazdaság, 2001. augusztus 9., 6. oldal). Ezt a csepeliek ma nem erősítik meg és nem kommentálják, aminek az az egyszerű oka, hogy elbizonytalanodtak: nem tudják, mit (milyen adatot, információt) közölhetnek és mit nem a nagyközönséggel, nincsenek erre az évre készült tervek a termeléssel, a fejlesztéssel kapcsolatban. Az anyacég helyzete ugyanis a tavaly őszi Enron-botrány miatt megingott, de egyelőre nem tudni, milyen mértékben. Az évi több mint 25 ezer megawattos áramtermelő kapacitással rendelkező óriás (ez a mennyiség több mint a háromszorosa a magyarországi teljes termelőkapacitásnak) aktív beszállítója volt az Enronnak.

Pedig szép reményekkel kecsegtetett a csepeli energetikai privatizáció azzal, hogy a PowerGen a régi, 43 megawatt kapacitású Csepel I. Erőmű mellé felépítette a kombinált ciklusú gázturbinás, 389 megawatt kapacitású Csepel II. Erőművet, ami alapvetően megváltoztatta a magyar cég helyzetét. A két évvel ezelőtt befejezett, 160 millió font értékű beruházás ünnepélyes átadásánál, amelyen Károly walesi herceg is megjelent, még senki sem gondolt újabb tulajdonosváltásra. S mivel a világ harmadik legnagyobb energiatermelőjéről, az NRG Energy Inc.-ről volt szó, a viharos gyorsaságú távozás ugyancsak meglepő fordulat lehet. Az amerikai vállalatóriás egyébként az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) áll szoros együttműködési kapcsolatban a CEE Power Fund nevű alap révén. Az Enron pedig tavaly decemberben az EBRD Dexia nevű befektetési alapjának adta el az Enron Energetikai Szolgáltató Rt.-t. Így nem kizárt tehát, hogy az amerikai nagyvállalat az EBRD közreműködésével ad majd túl magyarországi érdekeltségein.

HOZZÁSZÓLÁSOK