A Funke médiacsoport és a HVG kisebbségi tulajdonosa, a Szerkesztőségi Vagyonkezelő Zrt. megállapodásának értelmében a HVG Zrt. 75 százalékos részvénycsomagja visszakerül Magyarországra, így egy, a munkatársakat tömörítő társaság lesz a kiadóvállalat kizárólagos tulajdonosa. A közlemény szerint az eladási árat a felek üzleti titokként kezelik, a tranzakció lebonyolítása a közeljövőben várható.

A Funke-csoport a két fél több mint egy évtizedes sikeres együttműködését követően döntött úgy, hogy üzleti fejlesztésének középpontjába a német piacot helyezi, miután felvásárolta az Axel Springer nyomtatott portfóliója jelentős részét. A Funke egy olyan médiavállalkozás kiépítését tűzte ki célul, amelynek középpontjába a regionális médiumokat, tévé- és női magazinokat, és a bennük rejlő szinergiák kihasználását állítja.

"A HVG Kiadó Zrt. továbbra is elkötelezett a hazai olvasók iránt, éppen ezért egyik legfontosabb célja, hogy a magyar piacon, hosszú távon és stabilan működjön. Ehhez a tulajdonosai részéről a maximális támogatást élvezi" - hangsúlyozta Szauer Péter vezérigazgató. A legnagyobb példányszámú politikai gazdasági hetilapot és a hvg.hu-t kiadó cég stratégiájának alapja a független, objektív, megbízható tájékoztatás, a multimédiás tartalomszolgáltatás. Az ezzel összefüggő piaci igényt jelzi, hogy a print és digitális HVG-termékek olvasóinak száma hetente meghaladja az egymilliót - derül ki a közleményből.

Évi 200 milliós veszteség

A HVG Zrt. közéleti hetilapja és hírportálja mellett kiadója az Eduline.hu-nak, az Adózóna.hu-nak, a Jobline állásközvetítő portálnak, a HVG Állásbörzének és a HVG könyveknek, tematikus magazinoknak, valamint a Műértőnek, továbbá számos mobil- és tabletalkalmazásnak.

A német Funke-csoport 2003-ban lett a HVG kiadó többségi tulajdonosa - egy leányvállalaton, az Ost Holding GmbH.-n keresztül -, a kiadó szerint a tavalyi évet 3 milliárd forintos forgalommal zárták, a pénzügyi helyzetük stabil. A Céginfo.hu adataiból kiderül, hogy az elmúlt három évben csökkent a HVG Kiadó Zrt. nettó árbevétele: 2011-ben 3,379 milliárd, 2012-ben 3,140 milliárd, 2013-ban pedig 2,967 milliárd forint forgalmat bonyolított, az év végi vesztesége sorrendben 271 millió, 187 millió, majd 208 millió forint volt. A kötelezettségállománya az elmúlt három évben 280-290 millió forintot tett ki.

A MATESZ által hitelesített lapértékesítési adatok alapján a HVG saját szegmensében őrzi közel 50 százalékos piaci részesedését - áll a kiadó közleményében. Online és mobil felületeinek látogatói forgalma az elmúlt évben tovább emelkedett, és az innen származó árbevétel csaknem 20 százalékkal nőtt. A társaság könyvkiadó és rendezvényszervező üzletága is fejlődik, az innen származó árbevétele 26 százalékkal nőtt egy év alatt.

A HVG értékesített példányszáma (II. n.-év)
ÉvEzer darab
200692,8
200786,5
200884,7
200978,1
201069,3
201162,2
201252,1
201345,k0
201439,2
Forrás: Matesz