BUX
37968

Ultarahangos kutyariasztókat vásárol a Posta (teljes)

Elektronikus kutyariasztók beszerzésére írt ki kétfordulós nyílt pályázatot a Magyar Posta Zrt. – tudta meg a NAPI Gazdaság.

NAPI, 2006. április 13. csütörtök, 08:05

A Posta 13 ezer kézbesítője már több ezer ilyen készüléket használ, hogy megvédje magát az esetleges kutyatámadásokkal szemben. Egy ilyen eszköz elfér a zsebben, körülbelül 10-12 dekagramm súlyú, 9 voltos elemmel működik, és magas frekvenciájú, ember által nem hallható ultrahangot bocsát ki.
A készülék csak a támadó kutya elriasztására alkalmas, passzív kutyára használva nem vált ki különösebb reakciót. Az első riasztókat 2001-ben szerezte be a társaság, amely most újabb 1050 készüléket vásárol - mondta Tomecskó Tamás, a Posta szóvivője. A statisztikák bizonyítják, hogy a riasztó valóban védelmet nyújt a postásoknak: 2000-ben még száz kutya okozta sérülés történt - az összes munkahelyi baleset ötöde -, tavaly pedig már kevesebb mint ötven.
A Posta anyagi lehetőségeihez mérten mindent megtesz alkalmazottainak biztonságáért, folyamatosan hajtja végre a cég biztonsági stratégiáját, amelyben nemcsak a tárgyi feltételek javítása szerepel, hanem kiemelt feladatként az oktatás is - mondta Tomecskó. A kézbesítők olyan tanfolyamon is részt vehetnek, amelyen megtanulhatják, hogy hogyan kell viselkedniük a kutyákkal szemben, és az önvédelmet is elsajátíthatják. A program azután gyorsult fel, hogy 2003-ban több postást is ért halálos rablótámadás, azóta viszont visszaesett a kézbesítők és a postahivatalok elleni támadások száma, nem történt halálos támadás. A postások 2005 végén festékpatronnal felszerelt táskát kaptak, ez értelmetlenné tette a támadásokat, hiszen a tolvaj csak a befestett, így érvénytelen bankjegyeket szerezheti meg. A posta természetesen több más biztonsági megoldást is alkalmaz, amelyekről nem szívesen beszél, mert nem akar tippeket adni a bűncselekmények elkövetéséhez - tette hozzá Tomecskó.