Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gyugyi Csilla korábban tájékoztatott arról, hogy bár a Hungária Értékpapír Zrt. ügyében eddig is fokozott ügyészségi felügyelet mellett nyomoztak, március 24-én külön munkacsoport is alakult, hogy a felügyelet még hatékonyabb legyen. Ez azt jelenti, hogy az ügyész havonta, de akár gyakrabban is megkérdezheti: éppen hol tart a nyomozás, és utasítást is adhat a nyomozóknak. A szóvivő a munkacsoport felállításának szükségességét indokolva az ügy bonyolultságát, valamint a szoros nyomozási határidőt emelte ki; a nyomozást az első gyanúsítástól számítva két éven belül be kell fejezni.

Gyugyi Csilla szerdán azt közölte: bár a négy gyanúsítottól már a nyomozás elején több nagy értékű gépkocsit és készpénzt foglaltak le, az ügyészségi munkacsoport további vagyonkutatást rendelt el. A gyanúsítás szerint a ceglédi székhelyű cégnél okozott kár körülbelül 300 millió forint.

A Magyar Nemzeti Bank március 6-án közölte, hogy a Hungária Értékpapír Zrt.-nél észlelt szabálytalanságok miatt előző este részlegesen felfüggesztette a társaság tevékenységi engedélyét, felügyeleti biztost rendelt ki a céghez, és büntetőfeljelentést is tett a rendőrségen. Az MNB feljelentése alapján sikkasztás gyanúja miatt indított eljárásban négy embert vettek őrizetbe a rendőrök.

A Budakörnyéki Járásbíróság március 8-án három gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett, negyedik társukkal szemben pedig - az ügyész indítványának megfelelően - lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A kényszerintézkedések elrendelésekor a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyességére, illetve a bűnismétlés veszélyére hivatkozott a bíróság.

Gyugyi Csilla szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy mivel az előzetes letartóztatást és lakhelyelhagyási tilalmat egyelőre április 8-áig rendelték el, az ügyészségi munkacsoport előterjesztést tett a járásbíróságnál e határidő meghosszabbítására. A négy gyanúsított közül a Hungária Értékpapír Zrt. vezérigazgatóját, irodavezetőjét, valamint a cég egy alkalmazottját vették őrizetbe, míg negyedik társuk, egy ügyintéző nő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll - közölte a szóvivő.