Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyíregyházi székhellyel rendelkező Treff-Klub Kft. 10 évre kapott jogot játékkaszinó üzemeltetésére Győrben, és egyúttal indíthat online kaszinót is - írja az mfor.hu a kormany.hu-n közzétett szerződésre hivatkozva. A szerződés 2016. augusztus 1-jétől hatályos, a koncessziós díj évi 111,6 millió forint. A kaszinókoncessziókat pályázat nélkül ítéli oda a nemzetgazdasági miniszter.

A cégnek 2013-2014-ben egyetlen forintnyi árbevétele sem volt, minimális költségvetéssel működött. A cégkivonat szerint a cég 2013 februárjától decemberéig végelszámolási eljárás alatt állt, de az eljárás véget ért és a cég tovább működik.

A végelszámolás után szűk egy évvel, 2014 novemberében új tulajdonosa lett a kft.-nek, a fideszes Zámbó István, aki korábban Kisvárda alpolgármestere volt, jelenleg pedig az önkormányzati képviselő-testület tagja, és sajtóhírek szerint a dohányüzletben is érdekelt.

Egy évvel később ismét tulajdonost váltott a cég, Rákosfalvy Zoltán győri ügyvéd vette meg, aki sajtóhírek szerint több szálon is kötődik a kormánypárthoz. Feltűnt a győri önkormányzat ügyvédjeként, dolgozott a Fidesz-frakciónak. A hvg.hu korábbi írása szerint ő volt az az ügyvéd, akin keresztül egy hozzá több szálon kapcsolódó offshore-hátterű cég megszerezte annak az ingatlannak a nagy részét, ahol az Audi logisztikai központja épült - olvasható az mfor.hu-n.

A 6 millió forint jegyzett tőkéjű Treff-Klub Kft ügyvezetője Kruppa Zsolt András, aki az Index információi szerint a Seszták Miklós fejlesztési miniszterrel is üzleti kapcsolatba hozható. (Seszták Kisvárda képviselőtestületének tagja volt 1998-tól 2014-ig, a város országgyűlési képviselője 2010-től.)