BUX
38657

Vallott a Suzuki, kevesebb autó készülhet Esztergomban

A tavalyi rekordárbevétel után az idén további növekedés várható annak ellenére, hogy kisebb darabszámmal számolnak Esztergomban. A belföldi számok nagyon furcsa képet mutatnak, a nyereség nagyot nőtt.

Ádám Viktor, 2014. június 4. szerda, 12:08

Tavaly a Magyar Suzuki Zrt.3,2 százalékkal 161 106 darabra növelte a legyártott autók számát. Az árbevétel jóval tempósabban, 11,6 százalékkal az új csúcsot jelentő 1,567 milliárd euróra nőtt. Az eltérő ütem azzal magyarázható, hogy a gyártáson belül immár 26 százalék fölé (42,2 ezer darab) nőtt a drágább S-Cross modellek aránya. Swiftből 48,2 ezer, Splashből (Opel Agilából) 32,2, SX4-esből pedig 37,4 ezer darab készült tavaly.

Az üzemi eredmény a 2012-es, 4,1 millió eurós mínuszról 31 millió eurós nyereségre változott, az adózott eredmény pedig 1,9 millió euróról 33,6 millióra ugrott. Ezt a nyereséget a tulajdonosok nem veszik ki a cégből osztalék formájában, hanem a folytatódó beruházások okán eredménytartalékba helyezik.

Furcsa számok Magyarországon

A 2013-ban összesen eladott 157,8 ezer autóból 153,8 ezer ment kivitelre, ami közel 1,44 milliárd eurót jelentett, az alkatrészeladásokkal együtt az exportárbevétel megközelítette az 1,49 milliárd eurót.

A magyar piacon eladott, esztergomi gyártású 4 ezer autó bő 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a belföldi árbevétel mintegy egyharmadával 80 millió euró alá esett.

Ennél is furcsább, hogy a hazai gyártású autók értékesítéséből származó bevétel a 2012-es 90,8 millió euró egyharmadára, 30,2 millió euróra zuhant. Szintén furcsa, hogy a belföldi alkatrészértékesítés értéke egy év alatt megnégyszereződött, és elérte a 24,7 millió eurót. (A magyarázatért kerestük a társaságot, a válaszukat várjuk.)

A Magyar Suzuki Zrt.-nél a beszerzési alapú beruházás 2013-ban 155,7 millió euró volt.

Kevesebb, de drágább autó készül az idén

Az idei tervekben 154 ezer autó gyártásával számolnak, holott nemrégiben még a tavalyival megegyező darabszámról szólt a hivatalos kommunikáció, sőt, néhány hónapja még a 200 ezres szám is felbukkant - a csökkenést a régebb óta gyártott modellek fokozatos kivonása magyarázza. Hozzátették: a tervezett darabszám az aktuális piaci kereslet függvényében folyamatosan változhat.

A bevétel ugyanakkor - amint arról Urbán László vezérigazgató-helyettes a Napi.hu-nak nyilatkozott - így is meghaladhatja a 2013-as szintet, az S-Crossok növekvő részarányának köszönhetően.

A jelenleg iV-4 néven futó új modell gyártása 2015 elején kezdődhet meg, ezt követően egy-másfél évenként jöhetnek újabb modellek.