Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nap Gazdaság

A Gödör Klub látogatóinak száma a tavalyi évhez hasonlóan alakul, naponta mintegy 2000-3000 ember fordul meg az Erzsébet téri szórakozóhelyen - mondta el a Napinak Kulcsár Andrea, a klub munkatársa. A vendéglátásban nem érezni visszaesést, ám a belépőjegyes programokat kevesebben látogatják idén, bár ezek számát április óta tudatosan csökkenteni igyekeznek a szervezők. A válság a bérleti díjak behajtásának nehézségein érződik igazán, emellett a helyet igénybe vevő cégek a kapcsolódó szolgáltatásokért sem hajlandók annyit fizetni, de akadt olyan rendezvény is, melyet a pénzügyi nehézségekre hivatkozva mondtak vissza - sorolta a gondokat Kulcsár. A 2002 óta üzemelő Gödör Klub tavaly óta a város egyik leglátogatottabb szórakozóhelye: a Belváros közepén nem találni más, hasonló befogadókapacitással rendelkező közösségi teret, az elmúlt években pedig több konkurens is bezárt (például a Ráckert vagy a West Balkán).

Különös vonzerőt jelent a hely szellemisége - nincs motozás, a parkban lehetőség nyílik kültéri fogyasztásra -, de a változatos programok és a hiánypótló, rétegeket megcélzó rendezvények is kuriózumnak számítanak. Az üzemeltetést és a programokat 20 százalékban pályázati forrásból, 15-20 százalékban szponzori bevételekből, a fennmaradó részt a saját keretéből finanszírozza a hely - teszi hozzá Kulcsár.


Nem dicsekedhet hasonlóan jó üzleti eredményekkel a Kazinczy utcai Szimpla Kert: idén nyáron az előző évekhez képest 20-30 százalékkal esett vissza a forgalom, s ennél is nagyobb mértékben csökkent a bevétel - számolt be lapunknak a szórakozóhely pénzügyi vezetője. A látogatószám és a fogyasztás nagyarányú mérséklődését Nagy Attila egyértelműen a gazdasági válság számlájára írja; mint elmondta, a folyamat már tél vége, kora tavasz óta érezhető. Feltűnően csökkent a magyar vendégek aránya: a több mint öt éve működő létesítmény jelenlegi napi 500-600 látogatójának több mint 60 százaléka külföldi. A jól bejáratott működési struktúrák állandósága miatt a Szimpla Kert nem tudja jelentős mértékben csökkenteni kiadásait, így a menedzsment többnyire a drágább programkínálatot kénytelen visszafogni. A válság miatt az üzemeltető SzimplaCity Kft. bezárta a szórakozóhely mellett 2001 októbere óta üzemelő kávézót és éttermet: az előbbi kínálatát a Szimpla Kertébe próbálják integrálni, az étterem pedig újranyitására vár, ám erre a következő egy évben a pénzügyi vezető nem lát reális esélyt. Vízválasztó lehet, s a további orientációt is meghatározza az idei ősz alakulása, egyelőre a célkorosztály szélesítésével próbálkoznak. A június elsején bevezetett senior "játszóház" például kifejezetten a nyugdíjas vendégeknek szól, közös programokat és 50 százalékos kedvezményt kínálva számukra.


A szabadtéri szórakozóhelyek közt új szereplő, s a válság ellenére is jól zárja első nyarát az ELTE BTK campusának területén napernyőit április 30-án felnyitó TreffOrt Kert. A terasz idén nyáron 75-80 százalékos kihasználtsággal működött, akadt olyan nap is, amikor ezer ember fordult meg itt egy este - mondta el Nemes Zombor, a klub egyik vezetője - sörből 400-500 liter is elfogy naponta. A TreffOrt az egyetem Könyvtár nevű klubját egészíti ki, ám mivel utóbbi jelenleg felújítás alatt van, esős napokon nem tudnak fedett térrel szolgálni, s ez a bevételkiesés a költségvetésben is megérződik. A klub kifejezetten egyetemi kulturális tér kíván lenni, helyet biztosítva a kortárs zenének és irodalmi esteknek is.