BUX
38228

Változás a közlekedésben - októberben kezdődik a 3-as metró felújítása

A közbeszerzéseken hasító osztrák Strabag magyar cége újíthatja fel a 3-as metró hat állomását.

Domokos Erika, 2017. augusztus 12. szombat, 14:39

A Strabag Építőipari Zrt. mintegy 24 milliárd forintos ajánlattal elnyerte a 3-as metró északi szakaszán lévő hat állomás felújítási munkáit - tudta meg a Magyar Nemzet Bolla Tibortól, a BKV vezérigazgatójától. A munka legkésőbb októberben kezdődhet el.

A Strabagnak 2018. november végéig kell elkészülnie a hat állomással (Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út) - ismertette a vezérigazgató.

Bolla elmondta: remélik, hogy a 3-as metró alagútjának és biztosítóberendezéseinek felújítására kiírt tender eredményhirdetésével sem kell tovább várni augusztus végénél. Ehhez az szükséges, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály a jövő héten kiadja a szabályossági tanúsítványt.

A 3-as metró harmadjára kiírt tenderein, mint az júniusban kiderült, ismételten magasabb ajánlatot tettek az ajánlattevők, mint az állami támogatási szerződésben szereplő 137,5 milliárd forintos keret. A többletköltségekhez 30 milliárd forintos önkormányzati forrást szavazott meg júniusban a Fővárosi Közgyűlés, de a kormány - a remélt százszázalékos uniós támogatáson túl - további támogatást már nem kíván biztosítani - további részletek a Magyar Nemzetben olvashatók. (A korábbi elképzeléshez képest kevesebbet, 9 állomást terveznek akadálymentesíteni a 3-as metró felújítása során, erről itt olvashat.)