Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2018. januárjától az áruházláncnál elérhető legalacsonyabb bér továbbra is jelentősen magasabb lesz a garantált szakképzett bérminimum összegénél (197 000 Ft a 180 500 forinthoz képest). Ráadásul ez vonatkozik a szakképzettséget nem igénylő munkakört betöltő kollégákra is: így közel négyezer nem szakképzett kolléga is részesül az emelésben - olvasható az üzletlánc közleményében.

A 2018-as évre meghatározott 197 ezer forintos legalacsonyabb bér - amelyet az áruházlánc bérpótlékkal, cafetériával és egyéb juttatásokkal egészít ki, így az pótlékokkal, túlórákkal a bruttó 227 700 forintot is elérheti - meghatározásakor a Tesco kiemelt figyelmet fordított a legalacsonyabb fizetési kategóriákra, ahol az emeléssel közel 10 százalékos bérfejlesztést hajt végre, csakúgy, mint a raktári dolgozók esetében.

A Tesco a 2018-as béremeléssel együtt összesen 11,1 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe 2017. januárja óta.

A lánc a béremelések mellett nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődés biztosítására: a 2017-es évben közel százmillió forintot fektetett be összesen több mint 1000 kolléga OKJ képzésébe.

"A 2018-as bérfejlesztés egy újabb lépés azon az úton, amelyen kollégáinkkal együtt haladunk. Nagyra értékelem, hogy mind a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, mind pedig Kereskedelmi Dolgozók Független szakszervezete konstruktívan, partnerként és a párbeszéd mellett elkötelezetten vett részt a bértárgyaláson, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt." - mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.