Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három pályázatot adtak be a városnéző buszos cégek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) koncessziós tenderére - tudtuk meg Toldi Annamáriától, a Program Centrum Kft. Ügyvezetőjétől.

A Mr. Nilsz Kft. és a Program Centrum Kft konzorciumban indult, a City Tour Hop On Hop Off Kft. egyedül, a Big Bus, pedig az anyacége révén tudott pályázni, mert a magyar vállalat nem felelt volna meg a pályázati követelményeknek.

A BKK öt nap múlva szólal meg az pályázatokkal kapcsolatban - mondta Toldi Annamária.

A tender szerint a BKK 20 évre kiszervezné egy nyertes konzorciumnak a hop-on hop-off technológiával végzett autóbuszos városnéző személyszállítást a kapcsolódó értékesítési, utazásszervezési, jegykiadói és marketing- és kommunikációs feladatokkal együtt.

A közlekedési cég pénteken közleményben igyekezett védeni a piac monopolizálását eredményező döntést. Amellett, hogy külföldi példákat hoznak, azt állítják, hogy a szabályozásból a budapestiek és a turisták is profitálnak. Ez azért is érdekes, mert Toldi Annamária szerint a jelenlegi mintegy 20 eurós díj könnyen az európai szintre, 30 euróra emelkedhet, ha megszűnik a verseny.

A BKK-nak a versenyről is megvan a véleménye, hiszen szerintük a turistalátványosságok száma mindenütt véges, így nagyjából mindegyiküknél ugyanazon az útvonalon, hasonló árakért utazhattak a turisták. Toldi szerint ugyanakkor a szolgáltatásokban igenis vannak különbségek az egyes cégek között. Az útvonalak nem egységesek, van aki kínál éjszakai városnézést is, de lehet differenciálni abban is, hogy az utasok a jegyükkel milyen hosszan vehetik igénybe a buszokat.

Az elmúlt hónapok nem teltek eseménytelenül a szektorban. A tender kiírása miatt összefogtak a szolgáltatók és mivel korábban a főváros nem volt hajlandó érdemben kommunikálni velük, a sajtóhoz fordultak. Később Orbán Viktornak is írtak egy nyílt levelet, majd augusztus elején a BKK tárgyalásra hívta a vállalkozások képviselőit, azonban sok mindent nem sikerült tisztázni.

A piac monopolizálása a Gazdasági Versenyhivatalnak sem tetszett, versenyjogilag ugyanis aggályosnak találták azt. Állítólag a BKK megnyugtató választ adott a versenyhivatalnak.

A BKK az eredetileg augusztus 22-i pályázat-leadási határidőt mára, szeptember 2-re tolta. Közben pedig egy titokzatos új buszos cég is alakult Hop On Travel Szolgáltató Zrt. néven.