Mint ismert az Országgyűlés 2014. december 16-án fogadta el a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényt, amely 2015. március 15-étől lépett hatályba. Ez a kiskereskedelemben megtiltja a vasárnapi munkavégzést, s a kiskereskedelmi napokon (vagyis hétfőtől szombatig) 6 és 22 óra között korlátozza a nyitva tartást.

A törvény ugyanakkor kivételekre is ad lehetőséget, ugyanis 4+1 vasárnapot felment ez alól a kötelezettség alól. Eszerint az adventi vasárnapokon 6 óra és 22 óra, december 24-én és december 31-én 6 óra és 12 óra, továbbá minden naptári év tetszőlegesen megjelölt egy vasárnapján 6 óra és 22 óra között nyitva tarthatnak az üzletek.

Az egy szabad vasárnap felhasználásának lehetőségét viszont több üzletlánc most használja ki, így vélhetően - a törvény atyjait leszámítva - sokak örömére most vasárnap lehet menni vásárolni. Az időzítés egyébként sokkal inkább a közelgő húsvéttal és az ennek kapcsán megnövekedett forgalommal magyarázható, illetve azzal, hogy jövő vasárnap az ünnep miatt egyébként sem nyithatnának ki.

Hova lehet menni?

A Tescónak például az összes boltja nyitva tart március 29-én, a Sparnak 12 (ezek listáját itt találja), az Auchannak 4 (a debreceni, a fóti, egy miskolci, és egy székesfehérvári üzletük lesz nyitva), a Lidlnek 11 - egy sátoraljaújelyi, egy szerencsi, négy budapesti, egy kaposvári, egy nagykanizsai, egy pécsi, egy tatabányai, és egy zalaegerszegi - üzlete lesz nyitva. Aldiba viszont ne menjenek: a lánc üzletei ugyanis most vasárnap nem nyitnak ki.

Megállnak a buszok vasárnap a nyitva tartó bevásárlóközpontoknál

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is felhívta a figyelmet: megállnak a buszok most vasárnap nyitva tartó bevásárlóközpontoknál. A közlemény szerint a húsvét előtti utolsó vasárnap - élve a törvény adta lehetőséggel - nyitva tart egy-egy budakeszi, fóti és vecsési bevásárlóközpont, amelyek elérhetők lesznek közösségi közlekedési járatokkal is. Ennek megfelelően vasárnap közlekedni fog a 22-es és a 236-os busz, a 224-es járat pedig érinti a fóti bevásárlóközpontot. A 236A járat ugyanakkor ezen a napon nem közlekedik. A buszok a korábbi vasárnapi menetrendjük szerint járnak majd.