Vasúti és közúti fejlesztés indul az osztrák-magyar határon

Határon átnyúló osztrák-magyar vasúthálózati és közúti infrastruktúrafejlesztésről szóló koncepciót mutatottak be a burgenlandi Pándorfaluban (Parndorf).
Domokos Erika, 2017. március 29. szerda, 20:26

A CrossBorder Rail projekt 12,7 millió eurós (mintegy négymilliárd forintos) beruházásból valósul meg. Ennek köszönhetően rövidülnek majd a menetidők, javul a közlekedés biztonsága és szépülnek a megállóhelyek a Nezsider (Neusiedl am See), Pomogy (Pamhagen) és Fertőszentmiklós közötti, határon átnyúló vasútvonalon. Hat új közúti kapcsolat is épül az osztrák-magyar határ mentén - tudósított az MTI.

A Nezsider és Fertőszentmiklós közötti vasúti útvonalon hamarosan konkrét munkálatokról is beszámolhatnak, valamint előkészítési fázisban van a Felsőőr (Oberwart) és Szombathely, valamint a Jennersdorf és Szentgotthárd közötti vasúti kapcsolat - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Két, legkésőbb 2022-ig megvalósuló autópálya összeköttetésen is dolgoznak, egyrészt a Sopron felől Ausztriába tartó autópálya szakaszon, másrészt a leendő M8-as autópálya Rábafüzesi határcsatlakozásának kiépítésén.

Közvetlenül a határ menti falvakban élők számára pedig talán a legfontosabb, hogy hamarosan megkezdődhet hat kisléptékű közúti kapcsolat kivitelezése - mondta az államtitkár.

A Szentpéterfa és Nagysároslak (Moschendorf), Kőszeg és Rőtfalva (Rattersdorf), Zsíra és Locsmánd (Lutzmannsburg), Fertőrákos, Sopronpuszta és Szentmargitbánya (Sankt Margarethen), Várbalog, Albertkázmérpuszta és Féltorony (Halbturn), valamint Rajka és Németjárfalu (Deutsch Jahrndorf) települések közötti utak felújításával segítik a határ menti települések jobb összekapcsolását.

Hans Niessl Burgenland tartományfőnöke Európában egyedülállóan sikeres régiós kezdeményezésnek nevezte az együttműködést, egyúttal megköszönte a magyar kormány támogatását. A tartományi vezető tájékoztatása szerint megvalósíthatósági tanulmány készül a Szentgotthárd és a dél-burgenlandi Gyanafalva (Jennersdorf) közötti vasúti fejlesztésről, és a tervek szerint az év második felében a határon átnyúló projektet Brüsszelben is bemutatják majd.

A projekt a Neusiedler Seebahn osztrák vasúttársasággal és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-vel (GYSEV Zrt.) közösen valósul meg. A fejlesztéskor kerékpártolókat építenek, utastájékoztató rendszert és a peronok térvilágítását valósítják meg, növelik a vasúti átjárók biztonságát, valamint a vonatok menetsebességét, amelynek eredményeképpen a Fertőszentmiklós és Nezsider vasútvonalon tíz perccel csökken majd a menetidő - idézte a GYSEV vezérigazgatóját, Kövesdi Szilárdot az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK